Pálfi Péter: A segítő kutyák képzése is előtérbe kerül

pálfi péter Fotó: Körös Hírcentrum

Ezekben a hetekben sem unatkoznak a Dogland Segítő Kutya Alapítvány párosai. Óvodákba, iskolákba járnak, és megvalósítandó tervekből is van még bőven. A részletekről Pálfi Pétert, az alapítvány elnökét kérdeztük a Körös Hírcentrum stúdiójában.

Abból a szempontból is különlegesen indult a tanév, hogy már egy gyulai és egy gyomaendrődi óvodában is segítik a kicsiket a terápiás kutyák. Gyulán összesen öt, Gyomaendrődön négy csoportban dolgoznak, szinte az összes gyermek részt vesz a foglalkozásokon. Békéscsabán ugyanúgy több intézményben tevékenykednek, szinte az összessel folytatódik a munka évről évre. Bár most elsősorban az óvodások a célközönség, de nayon szívesen foglalkoznának például idősekkel is, ezzel kapcsolatban folynak az egyeztetések.

hirdetés

A vizsgára való felkészítések is zajlanak, a napokban, illetve a jövő év első felében is terveznek többet. A saját tenyészetükből származó kölykök is nagyon jól állnak a képzést illetően. Okosak és gyorsan tanulnak, mind a gazdik, mind a kutyusok részéről nagy a szerelem. A mozgássérült segítő kutyák képzése is jól halad, több terepen is szereztek már gyakorlatot. Ehhez kapcsolódva hívta fel a figyelmet Pálfi Péter, hogy ha valaki ezekkel a képzés alatt álló, vagy később már képzett segítő kutyákkal találkozik, csak akkor menjen oda és simogassa meg őket, ha a gazdi erre előzetesen engedélyt adott. Bármennyire aranyosak, ezek a kutyák akkor a munkára kell hogy koncentráljanak.

Pálfi Péter számára fontos, hogy fejlődjenek. Éppen ezért ismét belefogott egy új képzésbe, a jelző kutya kiképzője vizsgát teszi majd le. Egyrészt rohamjelző (cukorbeteg- és epilepsziás roham esetén), másrészt hallássérült-segítő kutyákat képezhet majd. Úgy látja, ez most ismét egy igen komoly feladat, de Maya nagyon jól vette eddig az akadályokat, vele teszi majd le a vizsgát.

A tenyésztői úton is szeretnének még további sikereket elérni, ezért Kiwit, aki Pálfi Péter mellett szintén vendégünk volt, és a lányát, Rosie-t több kiállításra is elvitték. A kutyák igen eredményesen szerepeltek. A most még kölyök kutyák közül Rosiet és a külföldről hozott óriás uszkárt, Müzlit is szeretnék bevonni a tenyésztésbe. A kiállítások és a terápiás munka mellett még nagyobb hangsúlyt kap a kutyák rekreációja. Többen agilityznek a csapatból, van aki frizbizéssel kapcsol ki, de ha tehetik, kirándulnak is. Ez az az időszak, amikor a kutyusok valóban kiélhetik magukat, hiszen a munka az akár az embereknél, nekik is valóban a fárasztó munkát jelenti.

A Pálfi Péterrel készült interjút itt meghallgathatják: