Látni és látszani – közlekedjünk biztonságosan!

látni és látszani Fotó: Körös Hírcentrum

Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság és az X-MEDITOR Kft. idén is elindította a „Látni és látszani” elnevezésű kampányt, amelyben a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság is részt vesz.

A kampány célja, hogy felhívják a figyelmet az éles látás, illetve a láthatóság fontosságára. A kampányban résztvevők és a szervezők arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy az őszi-téli időjárásra időben fel kell készülni.

„Érdemes megvizsgáltatni a látásunkat, illetve a járművek műszaki állapotát is ellenőriztessük időben!”- hangsúlyozta Zahoránné Márton Brigitta r. főtörzsőrmester, a Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály baleset-megelőzési előadója.

látni és látszani
Fotó: Körös Hírcentrum

„Ebben a kampányban olyan cégek vesznek részt, ahol ingyenesen átvizsgálják járművünket és ingyenes látásvizsgálaton is részt vehetünk. Békéscsabán és Orosházán található egy-egy ilyen optika, ahol elvégzik a látásvizsgálatot, valamint három olyan autószerviz van (Békéscsabán, Gyulán, Mezőberényben), ahol meg tudjuk vizsgáltatni az autónkat.„

A járművek vizsgálatakor elsősorban az abroncsokat, a szélvédőket és a világítást ellenőrzik. A gumik állapota mellett, nagyon fontos a szélvédő állapota is. Éjszaka, korlátozott látási viszonyok mellett kifejezetten balesetveszélyes lehet a koszos, maszatos, repedt szélvédő.

Zahoránné Márton Brigitta hozzátette: az a tapasztalat, hogy egyre többen készülnek a téli időjárásra és időben lecserélik a nyári abroncsokat, felkészítik autóikat a hideg időjárásra. Ugyanakkor fontos az ilyen és ehhez hasonló akciókkal felhívni az autósok figyelmét a biztonságos közlekedésre.

További információ a latnieslatszani.hu weboldalon.


Kövessen minket Facebookon!