Szombaton ismét nyílt napot szerveznek a Kemény tagiskolában

kemény Fotó: Körös Hírcentrum

December 7-én tartja az idei tanév második nyílt napját a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma. A programokról a tagintézmény vezetőjével, Skultétiné Barna Anitával beszélgettünk.

A szakképzés változásával a Kemény Gábor tagiskolában is változnak a következő tanévtől az elérhető szakmák megnevezései, valamint az intézmény is valószínűleg szakgimnázium helyett technikum lesz. Többek között ezekre a fontos információkra is felhívják majd a figyelmet a december 7-én 9 órakor kezdődő nyílt napon. Az esemény azért is különleges lesz, mert a jelenleg odajáró diákok pályaorientációs napját is ekkorra időzítették. Ezáltal a leendő kilencedikesek és szüleik is rálátást kapnak a középiskola elvégzése utáni életpályákra. Egyetemi előadók, cégek képviselői és a Kemény jelenlegi tanárai (egykori diákok) is szívesen adnak majd tájékoztatást.

A nemzetközi szakmai tapasztalat szintén fontos ismérve az iskolának. Másfél évtizede szerveznek szakmai külföldi utakat hosszabb-rövidebb időre. Várják a gyerekek, ám nagyon komoly szűrőn kell keresztül menniük az utazni vágyóknak. Nyelvi, mentális és kulturális felkészítést is kapnak. Egy hónapra utaznak általában a diákok, az iskola szerint ez a legmegfelelőbb. Így be tudják hozni a lemaradást, és a szakmai gyakorlat is beszámítható.

A nyílt nap után is számos programmal készülnek még a diákoknak az év végéig. A karácsonyi műsor, a Kemény Futam a hetedikeseknek, nyolcadikosoknak, és Zacher Gábor is ismét az iskola vendége lesz. A doktor úr releváns előadó a fiatalok számára, szuggesztív stílusát nagyon kedvelik a diákok. Tehát valóban izgalmas hónap vár még a keményes tanulókra.

A Skultétiné Barna Anitával készült interjút itt meghallgathatják: