Több új gépjárművet kaptak a tűzoltóságok, mentőcsapatok

Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Negyvenöt duplafülkés terepjárót, két magasból mentőt és öt gyorsbeavatkozó tűzoltó gépjárművet vehettek át önkéntes tűzoltóságok és mentőcsapatok, valamint hivatásos tűzoltóságok december tizennyolcadikán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A járművek egy részét európai uniós, egy részét pedig hazai forrásból finanszírozták.

A Belügyminisztériumot képviselő Kontrát Károly miniszterhelyettes, az érintett önkéntes szervezetek képviselői, illetve a katasztrófavédelem vezetői előtt először dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató mondott köszöntőt. Mindenekelőtt hangsúlyozta, Magyarország biztonságának továbbra is meghatározó eleme a természeti és civilizációs katasztrófák, illetve az ezek kialakulásával fenyegető helyzetek megelőzése, következményeik gyors és hatékony felszámolása. A katasztrófavédelem e cél jegyében bővíti eszköz- és járműparkját.

hirdetés

Emlékeztetett arra, hogy ezt a célt szolgálta a tavaly lezárult gépjárműfecskendő-fejlesztési program is. Ennek keretében száznyolc, hazai gyártású jármű került a rendszerbe. A tábornok beszélt arról is, hogy a ma átadott két magasból mentővel együtt az elmúlt években tizenöt ilyen eszköz állt szolgálatba. A főigazgató kijelentette, a hivatásos katasztrófavédelem számára fontos az önkéntesekkel való együttműködés erősítése. Továbbá az önkéntes mentőcsapatok és tűzoltóságok működésének technikai biztosítása. Ezt a központi költségvetés minden évre pályázati forrással támogatja.

hirdetés

Góra Zoltán elmondta, a mostani alkalommal a nemzeti minősítéssel rendelkező önkéntes mentőszervezetek összesen negyvenöt, felmálházott Volkswagen Amarok típusú járművet vehetnek át. „Ezzel a járási, települési mentőszervezeteknek nyújtott támogatással emelt szintű védelmet tudunk biztosítani a vizek kártételei elleni védekezés esetén, a szélsőséges időjárási események, valamint a klímaváltozás következtében kialakult helyzetek során bajba jutott emberek életének, anyagi javainak mentésekor, a települések önvédelmi képességének növelésében.” – fogalmazott a vezérőrnagy. Hozzátette, az önkéntes tűzoltóságok közül öt – féléves csapatpróbát követően – egy-egy Mahindra S5-ös új gyorsbeavatkozó tűzoltó gépjárművel gazdagodik. Ezáltal még nagyobb szerepet játszhat az ország mentő tűzvédelmében.

A főigazgatói beszédet követően Kontrát Károly miniszterhelyettes emelkedett szólásra. Először átadta Pintér Sándor tárcavezető üdvözletét. Majd örömét fejezte ki, hogy ismét járműátadás alkalmából érkezett a katasztrófavédelemhez. Ezután hangsúlyozta, a tűz, valamint a katasztrófák elleni védekezés mind-mind része annak a tevékenységnek, amely a legfontosabb közösségi érték, a biztonság megteremtésére irányul. Kontrát Károly köszönetet mondott a rendezvényen résztvevő önkénteseknek. Ők minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy ezt a biztonságot erősítsék. Olykor önállóan, olykor a hivatásos szervezetekkel együtt dolgozva.

Hangsúlyozta, a most átadandó járművek és a rajtuk elhelyezett védőfelszerelések, berendezések fontosak ahhoz, hogy használóik eredményesen, gyorsan, hatékonyan tudják megelőzni a bajt. Vagy ha már bekövetkezett, enyhíteni a kárt. „Azt kívánom, hogy minél kevesebb alkalommal kelljen ezeket az eszközöket használni. De ha mégis, akkor a leggyorsabban érjenek oda. Mindent tegyenek meg az emberek életének és vagyonának megóvásáért.” – tette hozzá a miniszterhelyettes. A közelgő ünnepekre való tekintettel végül minden jelenlévőnek békés, boldog ünnepeket kívánt.

A köszöntők után Kontrát Károly és Góra Zoltán átadta a járművek szimbolikus indítókulcsait, valamint az eseményt megörökítő emléklapokat a szervezetek képviselőinek. Ezt követően a jelenlévők megtekintették a gépjárműveket a főigazgatóság épülete előtt. A rendezvény végén Bartók Péter tűzoltó dandártábornok, a főigazgató gazdasági helyettese arról beszélt, hogy egy szervezetet a többi között céljai és hagyományai határoznak meg. A katasztrófavédelem céljai alaprendeltetéséből fakadnak. A részcélok között pedig egyértelműen szerepel, hogy feladatai, küldetése teljesítéséhez a lehető legjobb felszereléseket biztosítsa. Új hagyományokat teremt a szervezet azzal, hogy decemberben kvázi a karácsonyfa alá felszereléseket, járműveket tesz. Ebben az esztendőben különleges módon, hivatásos tűzoltóságoknak, önkéntes mentőszervezeteknek és önkéntes tűzoltóságoknak egyaránt – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

hirdetés