Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek

kórházak, kórház, létszámstop, nővérszállóit Illusztráció: Pixabay

Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek, és még idén novemberben várható egy újabb 20 százalékos béremelés – mondta el az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Horváth Ildikó kiemelte, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, ami mutatja a kormány elkötelezettségét az egészségügyben dolgozók megbecsüléséért és ágazatban tartásáért.

hirdetés

Az államtitkár felidézte az ütemezett szakdolgozói béremelési program korábbi állomásait: 2017-ben 12 százalékkal, 2018-ban és 2019-ben további 8-8 százalékkal lett magasabb az alapbér ebben a szektorban.
Az idei, januári 14 százalékos béremelés után még egy 20 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók novemberben, 2022 januárjától pedig újabb, 30 százalékos alapbéremelés lesz – ismertette a részleteket.

Ez összességében 72 százalékos emelést jelent, és az alapbéremelés minden esetben magával hozza az úgynevezett mozgóbérelemek – ügyeleti és túlmunkáért kapott díjak – emelkedését is. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni a béremelés előtti bérének.

Az államtitkár példaként elmondta, hogy egy pályakezdő, középfokú OKJ-s vizsgával rendelkező szakdolgozó 2018-as alapbére 191 865 forintról ezzel az emeléssel 234 152 ezerre nő. Egy nyugdíj előtt álló szakdolgozó 2018-as 261 333 forintos alapbére januártól 318 931 forint lesz.

A januártól esedékes béremelés 81 ezer szakdolgozót és négyezer védőnőt érint. Az idei két béremelés fedezete 82 milliárd forint.

MTI