Katasztrófavédelem: idén már nyolcan haltak meg lakástűzben

lakástűzben, lakástüzek Fotó: Katasztrófavédelem (archív felvétel)

Ebben az évben már nyolcan vesztették életüket lakástűzben. Éppen ezért a tűzvédelem fontosságára, az elektromos- és fűtőberendezések körültekintő használatára hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). 

Dóka Imre, az OKF helyettes szóvivője csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményben felidézte, hogy az elmúlt egy hétben a nyolc halálos áldozat mellett 33-an sérültek meg tűzesetekben. Tavaly több mint százan vesztették otthonukban életüket. Főleg nyílt láng – gyertyák, mécsesek – használata, égő cigaretta, elektromos zárlat vagy a tüzelőberendezés helytelen használata miatt keletkezett tűz miatt – tette hozzá.

hirdetés

A katasztrófavédelem a balesetek megelőzése érdekében füstérzékelő beszerzését javasolja. A statisztikák szerint ugyanis nemcsak haláleset nem következett be, hanem nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol van ilyen berendezés. Felhívták a figyelmet arra is, hogy ágyban senki ne dohányozzon. Házilag ne alakítsuk át az elektromos berendezéseket, csak megbízható forrásból származó eszközöket használjunk. Az elektromos hálózat javítását pedig bízzuk szakemberre.

hirdetés

Mindenki ügyeljen a tüzelő-, fűtőberendezés helyes begyújtására, a tűz körültekintő táplálására. Senki ne halmozzon fel éghető anyagot tüzelő- és fűtőberendezés körül. Ne hagyjunk felügyelet nélkül nyílt lánggal égő tárgyat, és távolítsuk el az éghető anyagokat a környezetükből. A gyerekek elől pedig zárjunk el minden tűzgyújtásra alkalmas eszközt – írja az MTI.

hirdetés