Egyre gyakoribb az influenza megjelenése

pollenszezon, keresőképtelenség, influenza Fotó: Pixabay

Az influenza figyelőszolgálat adatai alapján látszik, hogy a 2020-as év harmadik hetében egyre gyakoribbá vált a betegség megjelenése. A fiatal felnőttek közül került ki a betegek jelentős része.

hirdetés

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban 2020. január 13. és 19. között 12 370 fő, az előző hetinél 29,9%-kal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A betegek 23,9%-a 0-14 éves gyermek, 38,8%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 27,4%-a, 9,9%-a 60 éven felüliek közül került ki.

hirdetés

A harmadik naptári héten negyvenöt influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba. A sentinel orvosok által beküldött 27 beteg légúti mintájában négy esetben influenza A(H3), két esetben A(NT) vírus jelenlétét mutatták ki. Az influenza-pozitivitási arány 22,2%-nak felelt meg. A hagyományos diagnosztikus célú beküldés keretében érkezett 18 betegnél három esetben az influenza A(H1N1)pdm09 vírus kóroki szerepét igazolták az elvégzett virológiai vizsgálatok. A kórházi alapú surveillance keretén belül, a fekvőbeteg-ellátó intézmények által ellátott betegeknél kezdeményezett laboratóriumi vizsgálat során 22 esetben influenza A(NT), 1 esetben B pozitív eredményről érkezett jelentés.

Az év harmadik hetében influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról két jelentés érkezett. Fejér megyében, egy óvodában – gyermekeket és felnőtteket is érintő – magas lázzal, hidegrázással, torokfájással, köhögéssel jelentkező légúti járvány alakult ki. Az etiológia tisztázására a betegektől történő mintavételezés folyamatban van. Egy Heves megyei egészségügyi intézményben kialakult influenzaszerű tünetekkel járó járványban az egyik betegtől származó minta influenza A, másik betegtől származó minta RSV-pozitív lett.

Összegzés

A 2020-as év harmadik hetében 100 000 lakos közül 126 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt. Az incidencia 126,5%ooo-nek bizonyult. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket Budapest, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Vas megyében diagnosztizáltak.

A 2019. év 40. és a 2020. év 3. hete között összesen 256 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumban. 18 főnél igazoltak influenza A [9 influenza A(H1N1)pdm09, 5 influenza A(H3N2), 4 A(NT)] vírus okozta fertőzést. Huszonhárom megbetegedés hátterében adenovírus, két esetben RSV fertőzés állt. Emellett a kórházakban a diagnosztikus célból elvégzett vizsgálatok során összesen 34 esetben influenza A, egy esetben B, továbbá 54 esetben RS vírust mutattak ki – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatójából.

hirdetés