Interaktív kiállítás a drogokról, függőségekről

drogprevenció, köztes állapot, Békéscsaba Fotó: Körös Hírcentrum

A Köztes Átmenetek kiállítása a droghasználat sokdimenziós problémáját igyekszik interaktív és átélhető módon bemutatni a programon részt vevők számára. Főként 14 éven felüli diákokat, szülőket és pedagógusokat várnak a szervezők, de szívesen fogadnak baráti, munkahelyi közösségeket is, előre egyeztetett időpontokban.

Egy-egy látogató csoport nagyjából másfél órát tölt a kiállítótérben, pszichológus, addiktológus, szociális munkás vezetésével. A Köztes Átmenetek állandó tárlattal várja az érdeklődőket Budapesten, emellett utazó kiállítással is járják az országot.

hirdetés

A kiállítás Békéscsabára is ellátogatott. Miklós Attila, önkormányzati képviselő a rendezvény helyt adója elmondta: az iroda nagyterme (ahol most a kiállítás nappalija van) már több rendezvénynek, tanfolyamnak adott otthont. Ilyen rendezvény azonban náluk még nem volt. Ezzel is szeretnék azt mutatni, hogy nyitottan állnak a közélet kérdései felé és minden olyan szervezet felé, akik megkeresik őket. Lehetőségeikhez mérten próbálják őket támogatni.

hirdetés

Varga Dániel, a kiállítás szakmai vezetője elmondta: rendhagyó módon mutatják be a függőség, a szer használat sokrétű problémáját. Széles spektrumban beszélnek arról, mi az a drogozás, mit jelent a függőség. Igyekeznek mindenkinek az érintettségéhez, érdeklődéséhez mérten megfogalmazni a kérdéskört.

„2001 óta létezünk. Ez alatt az időszak alatt 130 helyszínen építettük már fel ezt a kiállítást és több mint 100.000 ember látta. Érthető módon ezalatt a két évtized alatt sok minden változott. Új drogok lettek és talán már nyíltabban beszélünk erről a kérdésről. Egy kicsit a prevenció iránya is megváltozott” – fogalmazott Varga Dániel, majd hozzátette: meg kell értenünk, mit miért csinálunk. „A saját hétköznapi valóságunk megértéséről is beszélgetünk, a függőséggé vált szokásainkról, mint például a kávézás a cigarettázás, vagy éppen a telefonnyomkodás.”

drogprevenció, köztes állapot, Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum

Mező Andrea a MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület elnöke a sajtótájékoztatón közölte: 2019 májusától egy 24 hónapos program indult el Békés megyében. EFOP pályázat által közel 90 millió forintot nyertek el, célzott prevenciós programok megvalósítására.

„Nagyon örülünk, hogy a Köztes Átmenetek program Békéscsabán is megvalósítja ezt a kiállítást. Elsődlegesen azokat a fiatalokat próbálnánk elérni, akik valamilyen módon veszélyeztetettek, vagy érintettek. A kiállítás mellett számos olyan program van folyamatban, ami a lelki egészségre és a konfliktuskezelési hiányosságokra próbál reagálni” – mondta.

Békéscsabán a Köztes Átmenetek kiállítása két héten keresztül lesz látogatható, egy nap négy csoporttal. A kéthetes programban körülbelül 600 fő vesz részt.

hirdetés