Megtriplázza a jegykiadó automaták számát a MÁV-START

jegykiadó Fotó: MÁV-START

A MÁV-START 375 új, a korábbiaknál strapabíróbb, korszerűbb jegykiadó automata beszerzését jelentette be. Valamint megújítják az online jegyvásárlási lehetőségeket is – jelentette be Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója.

A MÁV-START 2020-ban 375 új automatát üzemel be a budapesti főpályaudvarokon és az elővárosi állomásokon, megállóhelyeken. Száz készülék kizárólag bankkártyás, míg 275 vegyes, kártyás és készpénzes fizetésre is alkalmas lesz. A korábbiaknál strapabíróbb, korszerűbb, a jegyvásárlás és az utastájékoztatás szétválasztása érdekében kétmonitoros, új berendezések üzembeállítása mellett kiemelten fontos, hogy a vasúttársaság a meglévő 178 automatát is fejleszti. Az elővárosból leszerelt eszközök jelentős módosítás és karbantartás után új helyszíneken, jellemzően a nagy utasforgalmú vidéki állomásokon és megyeszékhelyeken, valamint a balatoni vonalakon szolgálják majd az utasok kényelmét. Az új automaták beszerzéséről szóló szerződés 2020. január 30-án lép hatályba. A beszerzés összköltsége az eszközökkel és kiegészítő költségekkel együtt 4,6 milliárd forint, amit saját forrásból finanszíroz a MÁV-START.

Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: „Napjainkban a jegyek 60 százalékát jegypénztárban, 40 százalékát online felületen, MÁV applikáción keresztül illetve jegyautomatákból veszik utasaink. A MÁV vonalon jelenleg 178 automatát üzemeltetünk. Ezt a számot megtriplázzuk év végére. Az új automaták próbaüzeme 2020. március végén megkezdődik a Keleti és a Nyugati pályaudvaron. A sorozatgyártás a próbaüzem tapasztalatait is figyelembe véve 2020 nyár elején indul. Hetente 15 új automatát helyezünk üzembe. A telepítés év végére befejeződik be. Webes jegyvásárlói és utastájékoztatási felület, az ELVIRA 2020-ban teljesen megújul, mind a felhasználói felület tekintetében, mind működésében.”

Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója kifejtette: „Jelenleg működő 178 jegyautomata rendelkezésre állása meghaladja a 90 százalékot, de a cél az arány további javítása.” Mint mondta: „Az új, modernebb berendezések távfelügyeleti rendszerrel rendelkeznek. Vandálbiztosak, antigraffiti-bevonattal rendelkeznek, és időjárásállóak is. Továbbá 28 esőbeállót is telepítenek a készülékekhez.” Hozzátette: „Az automaták a kezelőfelület mellett egy további képernyőt is tartalmaznak. Ezen információkat, reklámokat, illetve havaria helyzeti közleményeket is megjelentetnek majd. A berendezések rendelkeznek vonalkód-leolvasóval is. Így akár a megvásárolt bérlet utáni számlát is ki lehet nyomtatni.”

Megújul az ELVIRA

2015-től kezdte el a MÁV-START az értékesítési rendszerének modernizálását, melynek révén egy központi háttérrendszer szolgálja majd ki az összes jegyértékesítési felületet. Ezen a központi rendszeren keresztül működnek már az állomási pénztárak, a postai vasúti jegyvásárlói modulok, a partneri pénztárak (pl.: utazási irodák vagy a BKK-nál lévő vasúti pénztárak), a vonatfedélzeti értékesítés és a MÁV applikáció is. A tervek szerint a MÁV-START idén ebbe a jegyértékesítő rendszerbe bevonja a jegykiadó automatákat és az online webáruházat is. Ennek részeként 2020 első félévének végére, béta üzemben, a MÁV weboldalán lehetőség lesz egy teljesen megújult felületen a belföldi jegyvásárlásra. A pilot jellegű működés célja, hogy több ezer felhasználó visszajelzéseit feldolgozva a kezdeti hibákat, módosításokat gyorsan végrehajthassák a fejlesztők.

A belföldi jegyek vásárlását követően a webáruház kibővül a nemzetközi jegyek vásárlási lehetőségével, majd a bérletvásárlással is. A központi rendszer biztosítja, hogy a MÁV applikációba és az új webes megoldásba azonos regisztrációval lehet belépni. Az átjárhatóságot fokozatosan bővíti ki a MÁV-START a két rendszer között az elérhető funkciók területén is. Így például a tervek szerint a MÁV applikációból is megkapják a vásárlók majd pdf formában a jegyet, illetve fordítva is. A webáruházban vásárolt jegy is betöltődik a regisztrált felhasználó fiókjába az applikációban.

Az időigényesebb pénztári jegyvásárlással szemben, a jegykiadó automaták gyors jegyváltási megoldása mellett egyre népszerűbb a MÁV app is. A regisztrált felhasználók száma napjainkban már meghaladta a 277 ezret. A mobilalkalmazáson keresztül vásárolt jegyek száma az elmúlt egy évben négyszeresére emelkedett. Az app segítségével 2018-ban „még csak” 880 ezer jegyet vásároltak, míg 2019-ben már 4,6 milliót. 2019 végére már tartósan, azaz három egymást követő hónapban meghaladta a félmilliót. Sőt, az év első bérletvásárlási hulláma felülmúlta a várakozásokat. Januárban 20 nap alatt több bérletet vásároltak a MÁV alkalmazás segítségével, mint egész decemberben.

A további fejlesztéseknek köszönhetően, február közepétől már az iOS rendszerrel rendelkezők is tudnak majd bérletet vásárolni. A MÁV-START eltökélt a további fejlesztések mellett. Például, hogy a menetrend szerinti indulási idejénél később is megváltható legyen a menetjegy azokra a vonatokra, amelyek a menetrendtől később indulnak. A fejlesztések között szerepel, hogy nem kell majd külön regisztráció az internetes jegyvásárlási felülethez és a MÁV applikációhoz. Ezeket egységesíti a vasúttársaság, valamint tovább fejlődnek az alkalmazáson belüli utastájékoztatási funkciók is. Emellett fontos fejlesztési irányvonal a nemzetközi menetjegyváltás lehetősége is, amelyre elsőként a Budapest-Bécs viszonylaton számíthatnak az utasok. Ezek a kényelmes és gyors megoldások az utasok megelégedésén felül a vasúttársaság pénztáraiban fáradhatatlanul dolgozó több ezer kollégának is könnyebbséget jelentenek – tájékoztatott a MÁV-START.