Koronavírus – Az Air France is leállítja kínai járatait

Az Air France is leállítja minden kínai járatát csütörtöktől február 9-ig az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése miatt – jelentette be csütörtökön a francia légitársaság.

“Az Air France ugyanakkor Sanghaj és Peking felé indít különjáratokat önkéntes legénységgel annak érdekében, hogy a Kínában dolgozó munkatársai és ügyfelei haza tudjanak térni” – olvasható egy közleményben. A légitársaság szerdán már bejelentette, hogy péntektől napi egy járatra korlátozza a Sanghaj és Peking felé tartó járatainak a működését, miután “ezekre az úti célokra csökkent a kereslet”.

hirdetés

Az új típusú koronavírus epicentrumának számító Vuhan irányába már január 22-én felfüggesztette járatait a francia légitársaság. “Az Air France prioritása, hogy szavatolja ügyfeleinek és munkatársainak a biztonságát Franciaországban és mindenhol a világon” – jelezte a légitársaság, hozzátéve, hogy “szoros együttműködésben dolgozik a nemzeti és a nemzetközi egészségügyi hatóságokkal, és folyamatosan értékeli a helyzetet”.

Szakszervezeti források szerint az Air France munkatársai csütörtök délutáni ülésükön aggodalmukat fejezték ki az igazgatóságnak a kínai úti célokat érintően, és ezt követően született meg a döntés a járatok felfüggesztéséről.

MTI