A közúti fuvarozásban is a jogkövető magyar vállalkozások védelme a legfontosabb

közlekedési, január 31-én, e-matrica, környezetvédelmi, pótdíjfizetési, elhunytak, e-matrica, útdíjfizetési, vasárnapig, vasárnap, autópálya, 2020, közúti Kiemelt képünk illusztráció! Fotó: Pixabay

A közúti fuvarozói érdekképviseletekkel folytatott évindító egyeztetést Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kiemelt célja, hogy a hazai szolgáltató szektorok a folyamatosan változó világgazdasági kihívások között is képesek legyenek sikeresen helytállni a nemzetközi versenyben.

hirdetés

Az államtitkár Palkovics László innovációs és technológiai miniszter képviseletében a szakmai szervezetek kezdeményezésére tekintette át a szektorhoz kapcsolódó legfontosabb feladatokat, beavatkozási lehetőségeket a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete vezetőivel közösen.

hirdetés

A felek egyetértettek abban, hogy az ágazat versenyképességének erősítését célzó 2015-ös program és a munkacsoporti szinten zajló rendszeres egyeztetések mindenképpen folytatásra érdemesek. A közép-kelet-európai és harmadik országbeli vállalkozások térnyerése miatt azonban újabb intézkedésekre van szükség a szektor teljesítményének szinten tartása, növelése érdekében. Mielőbbi alkalmazkodást követelnek meg a nyugat-európai országok protekcionista szándékait tükröző, de várhatóan a nem tagállami cégeket helyzetbe hozó, részben már bevezetett, részben véglegesítés előtt álló uniós rendelkezések is.

2020 tavaszától pilot jelleggel működésbe lép az új, előzetes elektronikus engedélyregisztrációs rendszer a jogosulatlan, engedély nélküli fuvarozás hatékonyabb visszaszorítása érdekében. Ezt minden megszólaló jelentős és hasznos fejleményként említette. A nemzetközi forgalomban Magyarország területét érintő közúti fuvarfeladatokkal összefüggő minden engedélyhasználat nyilvántartásának köszönhetően az ellenőrzés célirányossá válhat, a jogsértőkre fókuszálhat.

A tárgyalópartnerek azonos nézeten voltak abban, hogy a Magyarország területén érvényes nemzetközi fuvarozási (ún. CEMT és bilaterális) engedélyek mennyiségét a jövőben is együttműködve kívánják ellenőrzés alatt tartani. A megszólalók egybehangzóan szakmailag indokoltnak tartották a közúti hatósági ellenőrzés hatékonyságának növelését. A minisztérium és a szakmai szervezetek képviselői könnyen közös nevezőre jutottak abban is, hogy a kisebb fuvarozó vállalkozások számára kitörési pontot jelenthet eredményes bevonódásuk a vasúti és vízi áruszállítással összekapcsolódó, intermodális tevékenységekbe.

Mosóczi László a megbeszélés végén javasolta, hogy a minisztérium és a fuvarozói érdekképviseletek készítsenek elő egy, a hazai cégek versenyhelyzetének erősítését, a jogkövető vállalkozások védelmét célzó közös javaslatcsomagot – tájékoztatott az ITM Kommunikáció.

hirdetés