Forgalomba állt a MÁV saját gyártású első belföldi IC+ kocsija

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Forgalomba állt a MÁV első, saját gyártású, belföldi forgalomra szánt másodosztályú InterCity (IC+) kocsija csütörtökön, az utasok a Déli pályaudvarról Zalaegerszegre közlekedő Göcsej InterCity járaton utaztak először az új járművön.

Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára a vonat indulása előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a magas szolgáltatási színvonalú közlekedési hálózatok folyamatos fejlesztése a fenntartható gazdasági növekedés, a javuló életminőség alapfeltétele.

hirdetés

Az ITM stratégiai célja, hogy a vasúti szolgáltatás színvonala, hatékonysága javuljon, a közösségi közlekedés versenyképes legyen az egyéni megoldásokkal szemben – tette hozzá a helyettes államtitkár. Tóth Péter elmondta, 2010 óta több mint 1300 milliárd forintból jöttek létre vasúti projektek, 2016 és 2024 között mintegy 1800 milliárd forintot fordít vasúti beruházásokra a kormány.

Idén is jelentős fejlesztések történek, példaként említette, hogy megkezdődnek a fővárosi déli összekötő vasúti híd felújításának és bővítésének munkálatai, elkészül a Rákos-Hatvan és Kelenföld-Százhalombatta-Pusztaszabolcs vonalszakasz korszerűsítése.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Tóth Péter elmondta, az IC+ kocsik forgalomba állása mellett hamarosan közlekednek majd az emeletes motorvonatok is. Tavaly elkészült a MÁV-Start első 20, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija, amelynek első darabja a decemberi menetrendváltáskor indult útnak a Keletiből Hamburgba. Az új IC+ flotta több mint 50 százalékos hazai beszállítói aránnyal készül, a vasúttársaság 250 munkavállalónak ad munkát a gyártással, és legalább ugyanennyinek a beszállítói körben.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a versenyképes, fenntartható, szerethető vasúthoz folyamatos fejlesztésre, jó menetrendi kínálatra és tarifára van szükség. Ismertette, hogy az első 20 nemzetközi forgalomra szánt IC+ kocsi legyártását követően, 2019 augusztusában kezdődött és jövő év nyaráig tart a hetven, belföldi forgalomra szánt IC+ gyártása. Ebből állt most utasforgalomba az első, pénteken pedig újabb kettőt indítanak útra. Homolya Róbert szerint az IC+ vasútikocsi versenyképes termék.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Kerékgyártó József, a MÁV-Start vezérigazgatója elmondta, a most gyártás alatt lévő 70 IC+ szériában 35 első osztályú, prémium kategóriás kocsi is van. Az első osztályú jármű 2020 őszén, a 70 darabos széria pedig 2021 nyarán állhat forgalomban.

A bisztrókocsival is rendelkező első osztályú IC+ jármű Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szeged és Pécs felé fog majd várhatóan közlekedni. Megkezdődött az IC+ járműcsalád legújabb tagja, az IC+ vezérlőkocsi tervezése is, első körben két prototípus legyártását a MÁV-Start saját forrásból tervezi megvalósítani – mondta a MÁV-Start vezérigazgatója.

A MÁV tájékoztatása szerint a hetven IC+ kocsi gyártása 31 milliárd forintból valósul meg, a vasúttársaság saját forrás mellett 15,3 milliárd forint kormányzati költségtérítést is kap.

MTI