Tavasszal kaphat építési engedélyt a szarvasi honvédelmi sportközpont is

honvédelmi Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Áprilisban vagy májusban kaphat építési engedélyt az első öt honvédelmi sportközpont – mondta Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. A megyében Szarvason épülhet egy.

A kormánybiztos emlékeztetett, a kormány valamennyi járásban szeretne építeni egy honvédelmi sportközpontot. Ezek közösségi térként is funkcionálnak majd, de elsősorban a lövészeti és önvédelmi sportoknak adnak helyet. Az első öt sportközpont Balassagyarmaton, Újfehértón, Szarvason, Szigetváron és Baján épülhet meg – tette hozzá.

Közölte: az átdolgozott Nemzeti alaptantervben (Nat) már hangsúlyosabban jelenik meg a hazafias nevelés, amely a hazához való kötödést erősíti. “A legfontosabb, hogy szeressék a magyar fiatalok a hazájukat; hogyha szeretik a hazájukat, akkor az már könnyen alakítható át tevékeny törődéssé, óvó, védelmező, alkotó közösségé” – fogalmazott Simicskó István.

Forrás: MTI


Kövessen minket Facebookon!