Negyvenmilliárd forintból javul a természeti környezet állapota

természeti Fotó: Selmeczi Kovács Ádám

Negyvenmilliárd forintból 88 fejlesztés valósul meg országszerte, amelynek eredményeként 100 ezer hektáron javul a természeti környezet állapota – közölte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Balczó Bertalan elmondta: az előkészítő munka 2015-2016-ban történt. A projektek nagy része 2020 végéig megvalósul. A fejlesztéseknek köszönhetően emellett rendelkezésre állnak azok az eszközök és az infrastrukturális háttér is, amivel hosszú távon kezelni lehet az érintett területeket. A helyettes államtitkár kiemelte: a beruházásoknál az élőhelyek helyreállítása kiemelt hangsúlyt kap. A fejlesztések olyan értékekre fókuszálnak, amelyeknek megőrzésében Magyarországnak nemzetközi szinten is különösen nagy szerepe van. Ilyenek például a gyepterületek vagy a vizes élőhelyek, a holtágak, a lápok és a Duna egyes mellékágai.

Balczó Bertalan kiemelte, hogy az Agrárminisztérium megerősítette a természetvédelmi őrszolgálatot. Több mint 15 helyszínen hozott létre és újított meg területi irodákat. Ennek köszönhetően egy intenzívebb együttműködés jöhet létre a gazdálkodókkal. Emellett a természetvédelmi őrök a területi jelenlétükkel, tanácsadó tevékenységükkel komoly szerepet töltenek be a konfliktusok és a természetkárosítás megelőzésében is.

Az agrártárca természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a nemzeti parkok kiemelkedő munkáját jól mutatja, hogy évente mintegy 1,6 millió látogató fordul meg a 350 ökoturisztikai létesítményben országszerte – tájékoztatott az Agrárminisztérium Sajtóiroda.


Kövessen minket Facebookon!