Kenguruk születtek a Nyíregyházi Állatparkban

kenguruk Fotó: Nyíregyházi Állatpark

Vörös óriás (Macropus rufus) és Bennett-kenguruk (Macropus rufogriseus) születtek a Nyíregyházi Állatparkban. Néhány kölyök kengurut már láthatnak a kifutókban a látogatók.

Az országban csak itt látható vörös óriáskenguru tenyészcsapat jól érzi magát a parkban. Állományuk évről évre gyarapszik, az elmúlt időszakban pedig mindhárom ivarérett nősténynek született utóda – közölte Révészné Petró Zsuzsa zoológiai osztályvezető hétfőn az MTI-vel. Elmondta, a kölykök fejletlenül jönnek a világra. Születésükről jó ideig az állatpark szakemberei sem tudtak. Születésük után a csupasz és vak, mindössze 0,75 grammos állatoknak csupán annyi ereje van, hogy bemásszanak anyjuk erszényébe, ahol a mellbimbóra tapadnak és hetven napig el sem eresztik. A biztonságot nyújtó erszényben kezdenek fejlődni és körülbelül százötven naposan dugják ki először fejüket. Ekkor már sokkal jobban hasonlítanak a felnőtt egyedekre – magyarázta a szakember. Emiatt a maguk a gondozók sem tudják még, pontosan hány utód születhetett – jegyezte meg.

A kölykök növekedésük alatt egy több időt töltenek az erszényen kívül. 240 naposan pedig végleg elhagyják azt, de még körülbelül három-négy hónapig visszajárnak anyatejet szopni. A szerencsésebb vendégek meg is pillanthatják a jelenleg öt-hat hónapos kölyköket, akik általában anyjuk erszényéből kikandikálva, vagy a legnagyobb már az erszénytől elbúcsúzva szemléli a külvilágot. A vörös óriáskenguru kölykök már most akkorák, mint a szomszédságukban élő Bennett-fajta kifejlett és ivarérett egyedei – mondta Révészné Petró Zsuzsa. Hozzátette, a Bennett-kenguruknál tíz ivarérett nősténynek lehetnek utódai. Pontos számukat csak három-négy hét múlva lehet majd megállapítani.

A vörös óriáskenguru a világ legnagyobb ma élő erszényes állata, tudományos neve vörös nagylábút jelent, mivel tekintélyes, hosszú hátsó láb jellemzi. Míg a nőstény mindössze 40 kilogrammos, a hím akár 90 kilogramm testtömegű is lehet, magassága elérheti a 170-180 centimétert. Tápláléka általában igen alacsony tápértékű fűfélékből áll, de cserjék leveleit is szívesen fogyasztja. Az Ausztrália ikonikus állata belső, vízben szegény területein élő emlős – táplálékban gazdag időpontban – akár száz egyedből álló csoportokban is élhet, és képes akár óránkénti 50 kilométeres sebességgel ugrálni – írja az MTI.

 


Kövessen minket Facebookon!