Magyarországra látogat Ferenc pápa

ferenc Fotó: Pixabay

Magyarországra látogat Ferenc pápa – számolt be az M1 aktuális csatorna szombat déli Híradójában egy vatikáni tudósító Twitter-bejegyzésére hivatkozva.

Az információ szerint a katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapjára, szeptember 20-ra érkezhet Magyarországra. Az értesülést hivatalosan még nem erősítette meg a Vatikán, de az M1 más forrásból is úgy értesült, hogy ősszel várható a pápa magyarországi útja – tették hozzá.

hirdetés

Áder János államfő február 14-én a Vatikánban a közmédiának nyilatkozva számolt be arról, hogy Magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. A köztársasági elnök elmondta: azzal a szándékkal érkezett a Vatikánba, hogy meghívja és meggyőzze a Szentatyát, jöjjön el és vegyen részt a szeptember 13-20. között megrendezendő eucharisztikus világkongresszuson.

Az államfő érvei között szerepelt, hogy 100 éve vette fel Magyarország a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal. 30 esztendővel ezelőtt újították azt meg. Kitért arra is, hogy 25 éve nem járt katolikus egyházfő Magyarországon. Utoljára Szent II. János Pál pápa látogatta meg hazánkat 1996-ban. Áder János kiemelte a találkozón, hogy Ferenc pápa tavalyi csíksomlyói látogatása rendkívül sikeres volt a hívek körében. Biztos, hogy hasonló szeretettel fogadnák a magyarországi hívek is – írja az MTI.