Öt szettes dráma után győzött a BRSE Nyíregyházán

nyíregyházán Fotó: BRSE

A keddi athéni Challenge Kupa fellépés előtt Nyíregyházán folytatta szereplését a Békéscsaba Röplabda SE az Extraliga keretében.

hirdetés

A hazaiak kezdték jobban a találkozót, 5:2-nél időkérésre kényszerült Vasja Samec Lipicer. Hatásosak voltak a szlovén mester intelmei, mert 6:6-nál már egyenlőt mutatott az eredményjelző. Nagy küzdelem zajlott a pályán, minden egyes pontért keményen meg kellett küzdeni. Pokoli izgalmakat hozott a hajrá, hol egyik, hol pedig a másik csapat vezetett egy egységgel. A Fatum hősiesen kivédekezte a vendégek több szettlabdáját, de végül Mia Jerkov ütését nem tudták hatástalanítani, így végül, ha minimális különbséggel is, de a BRSE megnyerte az első etapot.

hirdetés

A második szett szabolcsi pontokkal indult, de hamar egalizált a Békéscsaba, majd magához is ragadta a kezdeményezést a vendég együttes. Lymareva termelte szorgosan a pontokat hazai oldalon, ő tartotta szettben csapatát. A vendég szívósan tartották előnyüket, a hazai nyitásrontások is a Molcsányiék malmára hajtották a vizet. Végül Bodovics pontjával lezárta az etapot a BRSE.

A harmadik játékrészben nagyobb csapásszámra kapcsolt a Fatum, magabiztos előnyre tett szert Németh Szabolcs együttese. Cserélt a vendégcsapat, a mérsékeltebb teljesítményt nyújtó Milagros Collar helyére Szedmák Réka állt be. Ez, valamint az időkérések sem segítettek, magabiztosan nyerte az etapot a hazai csapat.

Jöhetett a negyedik játszma, ahol a Fatum ott folytatta, ahol az előző játszmában abbahagyta. Paprikás lett a hangulat, 12:6-nál a sokadik téves ítéletet reklamáló csabai vezetőedző kapott piros lapot Adler játékvezetőtől. Mindez felrázta a vendégeket, akik lépésről lépésre közelítettek, 16:15-nél már csak egy pont volt a differencia. Ennél közelebbre azonban nem sikerült kerülni, így egyenlített a Nyíregyháza.

A mindent eldöntő 5. felvonásban ismét megrázta magát a Békéscsaba. Karla Klaric bombáira nem volt ellenszere a hazaiaknak. A BRSE kapitánya zsinórban szerzett három pontja és a fegyelmezett védekezés meghozta az eredményét, 2018. május 11. után ismét nyert a Békéscsaba Nyíregyházán.

Az eredmény alakulása: I. szett: 7:9, 14:16, 20:21. II. szett: 7:9, 12:14, 16:21. III. szett: 8:6, 18:9, 22:11. IV. szett: 7:6, 15:13, 21:18. V. szett: 2:6, 4:10.

A békéscsabai gárda legközelebb kedden lép pályára Athénban, ahol a Challenge Kupa negyeddöntő visszavágóján az Olympiacos Piraeus lesz az ellenfél.

Mestermérleg

Németh Szabolcs: Gratulálok a Békéscsabának, jó mérkőzést játszottunk. Csapatunk mélyről állt fel, igazolván, hogy van tartása.

Vasja Samec Lipicer: Nem ez volt a hetek legjobb játéka, de végre a legfontosabb periódusokban csapatként küzdöttünk és ennek meglett az eredménye.

Forrás: BRSE

hirdetés