A Londoni Könyvvásár is elmarad

A koronavírus-járvány miatt elmarad a Londoni Könyvvásár, Nagy-Britannia legnagyobb könyves eseménye – jelentette be csütörtökön a szervező Reed Exhibitions.

“Vonakodva, de úgy döntöttünk, hogy nem rendezzük meg az idei vásárt” – idézte a közleményt a BBC News honlapja. A döntést az után hozták meg a szervezők, hogy egy sor kiadó és ügynökség jelezte, nem vesz részt a programsorozaton. A Hachette, a HarperCollins, a Simon & Schuster és az Amazon is lemondta részvételét.
A Reed Exhibitions szerint sok résztvevőt az utazásra vonatkozó szigorítások akadályoztak.
A cég közölte: a könyvvásár 2021-ben “jobb lesz, mint valaha”.

A Londoni Könyvvásárt március 10. és 12. között tartották volna meg az Olympia kiállítási központban.
A héten lemondták a márciusra tervezett lipcsei és párizsi könyvvásárt is.

MTI