Challenge Kupa – Nyert Görögországban, de búcsúzott a Békéscsaba

challenge Fotó: BRSE

A Békéscsaba ugyan 3-2-re győzött a görög Olimpiakosz Pireusz otthonában a női röplabda Challenge Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, de így is búcsúzott a sorozattól.

A Challenge Kupa negyeddöntőjében két hete rendezett békéscsabai első meccsen 3-1-es görög siker született, így a pireusziak a keddi első két szett megnyerésével biztosították helyüket az elődöntőben. A viharsarkiak jó szájízzel készülhettek a mérkőzésre, ugyanis szombaton fontos győzelmet arattak a bajnokságban a Nyíregyháza vendégeként. Vasja Samec Lipicer csapatából – amely már vasárnap elrepült a találkozó helyszínére – Bodnár Dorottya lábsérülés, Sebestyén Flóra combizomhúzódás, Rády Boglárka pedig betegség miatt nem utazott el Pireuszba.

hirdetés

Az első játszmában villámrajtot vettek a hazaiak, a BRSE játékosai – elsősorban nyitásfogadásban – nem találták a ritmust, és a játékrész elején összeszedett nyolcpontos hátrányukból Milagros Collar jó nyitásai és Pekárik Eszter eredményes blokkjai ellenére sem tudtak faragni. A második szett elején összeszedettebben röplabdázott a Békéscsaba, de 9-6-os vezetése után magasabb fordulatszámra kapcsolt a házigazda, amely 16-10-re fordított és nem engedte ki kezéből a továbbjutást érő újabb részsikert.

A harmadik felvonásra feladóját és egyik legjobb ütőjátékosát is lecserélte a görög együttes szerb vezetőedzője, Branko Kovacevic, csapata pedig az új felállásban nem igazán találta a ritmust, így a magyarok szépítettek. A negyedik etapra tovább forgatta játékosait a hazai edző, aki már csak két kezdőcenterét hagyta fent a pályán. Ez a szett hozta a legszorosabb küzdelmet, de a BRSE 10-10 után végig vezetve kiegyenlítette az összesített állást. A rövidített játszmában Bodovics Hanna jó szerváival alapozta meg előnyét a Békéscsaba, amely maga javára fordította a kétórás összecsapást.

A BRSE kiesésével az utolsó magyar női csapat is búcsúzott a nemzetközi küzdelmektől – számolt be az MTI.