Lengyelországban is megjelent a vírus

legszükségesebb, cseh, Belgiumban, olasz, Romániában, vírus, koronavírus, Kína, felsőoktatás Fotó: Pixabay

Lengyelországban is megjelent az új típusú koronavírus – közölte szerdán a kormány.

A SARS-CoV-2 vírus okozta első fertőzést egy korábban Németországban járó embernél mutatták ki. Az illető jól érzi magát, a nyugat-lengyelországi Zielona Góra város kórházában kezelik – közölte Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter.

hirdetés

Házi karanténba helyezték a beteggel korábban érintkező embereket, köztük a családtagokat – mondta Szumowski.
Tájékoztatása szerint az ilyen helyzetben szükséges minden eljárást betartottak. A beteg telefonon értesítette tüneteiről az orvost, ezt követően speciális mentőautóval szállították kórházba.

Frissítés:

A koronavírus-fertőzés lengyelországi megjelenése miatt törlik a március 15-ei budapesti ünnepségre készülő lengyelek különvonatát – jelentette be Tomasz Sakiewicz, a magyar Civil Összefogás Fórummal együttműködő Gazeta Polska konzervatív hetilap főszerkesztője szerdán. Közölte: a lap köré szerveződött lengyelországi klubok kénytelenek törölni a nyolcadik alkalommal Varsóból és Krakkóból indítandó különvonatot.

Tomasz Sakiewicz a “rendkívül nehéz” döntés megértését kérte magyarországi barátaiktól, közölve, hogy “jelképesen” azért jelen lesznek Budapesten.

MTI