Időseket loptak meg a bűnbanda tagjai

közüzemi

A Békés megyei rendőrök Borsod megyében elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint társaival közüzemi szolgáltatók munkatársának adta ki magát és nyolc megye tizenöt településén idősektől vitték el a megtakarított pénzüket.

hirdetés

Időseket megkárosító bűnszövetség újabb tagját fogták el 2020. március 3-án a Békés megyei rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. 2019. július 30-án egy férfi több százezer forintot vitt el egy muronyi nyugdíjastól. Az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát, és rávette az idős embert, hogy engedje be, mert le kell olvasnia a villanyórát. Azt is mondta neki, hogy túlfizetése van, de nagyobb címletű pénzt hozott, vissza kellene adni belőle. Megfigyelte, hogy a 85 éves férfi hol tartja a pénzét, majd elérte, hogy egy rövid időre egyedül maradhasson a lakásban, így fosztotta ki a nyugdíjast. Ugyanezen a napon a gyanú szerint ugyanez a férfi egy másik muronyi idős embert is megkárosított úgy, hogy a vízszolgáltató munkatársaként mutatkozott be.

hirdetés

A Békési Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói több megyére kiterjedő adatgyűjtést, nyomozást folytatnak. Ennek eredményeként 2019. szeptember 17-én a Pest megyei Ócsán elfogták a Muronyban elkövetett bűncselekmények gyanúsítottját, az edelényi Cs. Norbertet. Azon a napon három társa is őrizetbe került.

Az elmúlt hónapokban a Békés megyei rendőrök további három, majd 2020. március 3-án, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még egy gyanúsítottat fogtak el. A nyolctagú bűnszövetség tagjai a gyanú szerint nyolc megye 15 településén 25 bűncselekmény követtek el. Szervezetten fosztogatták az időseket. Különböző közüzemi szolgáltatók munkatársának adták ki magukat, így jutottak hozzá a megtakarított pénzükhöz. A 2020. március 3-án elfogott 37 éves miskolci L. Krisztiánt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette. A rendőrség tovább vizsgálja, hogy a gyanúsítottak összesen hány bűncselekményt követhettek el, illetve lehetnek-e további tagjai a bűnszövetségnek.

Forrás: police.hu

hirdetés