Megkezdődött a Szent István 2025 programsorozat

istván Fotó: Wikimedia Commons

A pénteken megkezdődött Szent István 2025 programsorozat kiállításokon, tudományos konferenciákon, operaelőadásokon és számos egyéb programon keresztül fogja felidézni az államalapító király emlékét a következő öt évben az egész Kárpát-medencében.

Szent István érdeme, hogy új küldetéstudatot adott dinasztiájának – amely államalkotó népet formált az íjfeszítő népek csoportjaiból. De nemcsak az Árpád-háznak, hanem az akkor itt élő népeknek is. Autonómiák halmazából épített fel egy államot – mondta el a rendezvénysorozat pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós hozzátette: Szent István a sztyeppei után a második, keresztény magyar államot alapította meg, amely lényegi dolgokban különbözött a német mintától. Mint hangsúlyozta, az államalapító király befogadott mindenkit és mindent, ami értékes volt és elfogadta az itteni értékeket. A későbbi korok uralkodói, államférfijai – mint Mátyás király vagy Zrínyi Miklós – is vissza-visszatértek az Árpádok példájához. És sok hasonló mozzanat mutatható ki az államalapítás időszaka és a mai kor között is – közölte a miniszter.

hirdetés

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta: a Szent István 2025 programsorozat fővédnökségét Böjte Csaba ferences szerzetes vállalta el. Felállt az ötfős szervező testület is. Mint emlékeztetetett, 2025-ben ünnepli az ország az államalapítás 1025. évfordulóját. A Szent István 2025 programsorozat elsődleges célja a nemzeti önbecsülés erősítése. Hiszen a történelemnek fontos szerepe van egy olyan nemzet megmaradásában, amelynek számos közössége a határokon kívül rekedt – jegyezte meg.

Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke közölte, Szent István államszervező tevékenysége az akkori kor kihívásaira adott stratégiai válasz volt. Ma is hasonló kihívások állnak a nemzet előtt: a fő kérdés most is a magyarság megmaradása – figyelmeztetett. Hozzátette: a programsorozat minden évének saját tematikája lesz, amely Szent István örökségének egy-egy elemére irányítja a figyelmet. A rendezvénysorozat első tudományos konferenciáit áprilisban Diósgyőrben és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartják. Az eseménysorozat megrendezésében együttműködik a Magyarságkutató Intézet, a Rákóczi Szövetség és a Professzorok Batthyány Köre is. A szervezők tárgyalásban állnak a Magyar Állami Operaházzal Szent Istvánhoz kapcsolódó darabok bemutatásáról és a Magyar Nemzeti Bankkal egy Szent Istvánhoz kötődő érme kibocsátásáról, de több kiállítás is előkészület alatt áll – számolt be az ötéves programsorozatról Vízkelety Mariann és Lomnici Zoltán – számolt be az MTI.

hirdetés