A Covid-19-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként Lengyelországban felfüggesztik az oktatást az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézményekben egyaránt – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb szerdai tanácskozása után.
Piotr Glinski kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter pedig közölte: a kormány úgy döntött, hogy csütörtöktől felfüggesztik a kulturális intézmények, köztük színházak, mozik, múzeumok, művészeti iskolák olyan rendezvényeit, amelyek közönség előtt zajlanak. A kormány döntése értelmében március 16-tól, hétfőtől két hétig ideiglenesen bezárják az összes bölcsedét, óvodát, általános iskolát. A középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben már csütörtöktől nem lesz tanítás, egyelőre március 25-ig. A miniszterelnök azzal indokolta az intézkedést, hogy elemzések szerint a vírus terjedni fog, ezért óvintézkedésekre van szükség.
Ez is érdekelheti
Ötből négyen fennakadtak a drogteszten MezőberénybenMorawiecki azt kérte, hogy az óvodás és általános iskolás gyerekek lehetőleg már csütörtökön maradjanak otthon. Mindazonáltal csütörtökön és pénteken még nyitva lesznek ezek az intézmények azok számára, akiknek a szülei nem tudják azonnal megoldani kiskorú gyerekeik felügyeletét.
Javasolta továbbá, hogy a következő napokban a kiskorú gyerekek csak otthonuk legközelebbi környezetében, nagyobb közösségeken kívül tartózkodjanak, nem érintkezve nagyszüleikkel, mert tünetmentesen is terjeszthetik a koronavírust.
Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter az idősebb diákoktól azt kérte, hogy a fertőzés terjedésének lassítása érdekében ne „iskolai többletszünetként”, összejövetelekre való alkalomként tekintsenek az óvintézkedésre, hanem lehetőleg otthon, „gyakorlatilag házi karanténban” töltsék a következő napokat.
„A saját, valamint mások egészsége érdekében viselt társadalmi felelősség nélkül semmilyen közigazgatási rendelet nem állítja meg a járványt” – hangsúlyozta a tárcavezető. Marlena Malag szociális, család- és munkaügyi miniszter rámutatott: a múlt héten elfogadott különleges törvény értelmében a nyolc év alatti gyerekek szülei orvosi igazolás nélkül, mindössze a munkáltatóhoz eljuttatott nyilatkozat alapján jogosultak a táppénz folyósítására, és lehetséges számukra a távmunka is.
Az egészségügyi miniszter beszámolt arról, hogy keddtől szerda reggelig három újabb esettel 25-re nőtt a lengyelországi fertőzöttek száma. Lengyelországban már kedden elrendelték a tömegrendezvények törlését, az összes közúti, vasúti határátkelőhelyen, valamint a balti-tengeri kikötőkben pedig egészségügyi ellenőrzést vezettek be.
MTI