Ausztriában meghaladta az ezret a diagnosztizált fertőzöttek száma

vírus, koronavírus, Kína

Meghaladta az ezret a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma Ausztriában az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint.

Az oktatás beszüntetésének első napján Bécsben átlagosan tíz-húsz, a kisebb településeken egy-két gyereket vittek be megőrzésre az iskola épületébe, azonban olyan intézmények is voltak, ahol egyetlen diák sem jelent meg. A tanárok adminisztratív teendőket láttak el, a hatvan év feletti pedagógusoknak ugyanakkor nem kell részt venniük a gyerekek felügyeletében.

hirdetés

Az üzletek nagy része nem nyitott ki, az éttermek, kávézók és bárok is zárva tartanak. Az élelmiszer-üzletekben, a drogériákban alacsony volt a forgalom, a vásárlási láz múlt héten véget ért. Az egyik drogériában összeverekedtek a vásárlók az utolsó csomag wc-papírért.

A stájerországi Ramsau am Dachstein község vezetői önként döntöttek úgy, hogy vesztegzár alá helyezik a településüket, vasárnap ugyanis az egyik lakosnál, egy pincérnőnél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést. Ernst Fischbacher polgármester elmondta, hogy helyi vezetőként vállalja a döntés következményeit, miután az jogilag nem kifogásolhatatlan. “A körzeti orvos és jómagam is veszélyesnek tartottuk az esetet a többi lakosra nézve” – közölte. Arról is beszélt, hogy elővigyázatosságból intézkedtek, mivel meg kell akadályozni a vírus esetleges terjedését. A településre érkező járműveket a rendőrség ellenőrzi, az üzletekben pedig egyszerre legfeljebb tízen tartózkodhatnak.

Az időközben vesztegzár alá helyezett Tirol tartomány síterepein korábban több száz turista fertőződött meg, nagy részük az Ischgl településen lévő, Kitzloch nevű bárban. A helyi vezetőket egyre élesebben bírálják emiatt, minthogy többek szerint a forgalom visszaesésétől tartva szándékosan eltitkolták a fertőzéseket. Izland például már március 5-én figyelmeztetést adott ki Tirolra, mivel egy turistacsoport tagjai megfertőződtek a koronavírussal. Ausztriában itt a legmagasabb a fertőzöttek száma, ezért a tartomány kórházaiban, az egészségügyi oktatást folytató iskolákban és a rehabilitációs központokban 1100 kórházi ágyat készítenek elő a leendő betegek számára.

A Lufthansa német légitársaság leányvállalataként működő Austrian Airlines és a Ryanair leányvállalatának számító Laudamotion a koronavírus miatt nem indít egylőre több járatot. Az Austrian Airlines utolsó menetrendszerű járata csütörtökön érkezik Bécsbe Chicagóból, azt követően a társaság egy hosszabb és egy rövidebb hatótávolságú gépet üzemeltet majd, hogy hazaszállíthassák a külföldön rekedt osztrákokat. A Laudamotion a ki- és beutazási tilalom kiterjesztése miatt március 16-tól április 8-ig szünetelteti járatait; az utasok visszakapják pénzüket vagy átcserélhetik a már megváltott repülőjegyeket.

Ausztriában hétfőre 1018-ra nőtt a fertőzöttek száma. A legtöbb megbetegedést Tirolban diagnosztizálták (254 fő), Felső-Ausztriában 202-en, Alsó-Ausztriában 152-en, Stájerországban 139-en, Bécsben 128-an, Salzburgban 58-an, Vorarlbergben 55-en, Karintiában 18-an, Burgenlandban pedig tízen kapták meg eddig a betegséget.

Összesen három halálos áldozatról tudni az országban. Az első, egy 69 éves férfi csütörtökön halt meg, ő a múlt hónapban Olaszországban járt, és feltehetően ott fertőződött meg. A második áldozat egy 65 éves férfi, aki vasárnap hunyt el a bécsi Ferenc József Császár Kórházban, ő többféle betegségben is szenvedett. A harmadik áldozat egy 76 éves nő, aki hétfő éjszaka hunyt el Stájerország tartományban, több betegsége is volt, ezért már korábban kórházi ellátásban részesült.

Noll Katalin MTI