Kihirdették az Országos Iskolakert-fejlesztési Program idei nyerteseit

iskolakert Fotó: Shutterstock

Idén országszerte 50 óvoda- és 50 iskolakert támogatása valósulhat meg az Országos Iskolakert-fejlesztési Programnak köszönhetően. A sikeresen pályázó intézmények névsorát kedden hozták nyilvánosságra.

Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program Alapozó Alprogramjának III. ütemére 2020. február 10-től lehetett jelentkezni, az Agrárminisztérium, valamint a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásával és az Iskolakertekért Alapítvány koordinálásával meghirdetett pályázaton. A kezdeményezéshez idéntől már óvodák is csatlakozhattak. Pályázni óvoda- illetve iskolakertek kialakítására, mentor kertek fejlesztésére, valamint az intézmények mentor szerepre történő felkészítésére lehetett. A felhívás sikerét jelzi, hogy ismét az ország minden megyéjéből voltak érdeklődők.

hirdetés

Több mint négyszeres volt a túljelentkezés, és az érvényes pályázatok száma is több mint háromszorosan meghaladta a rendelkezésre álló kibővített keretet. A pályázatok elbírálása megtörtént, a nyertesek listája 2020. március 17-től elérhető az Iskolakertekért Alapítvány honlapján. A nyerteseket pedig az Alapítvány e-mailben is értesíti.

Iskolakert
Forrás: Agrárminisztérium

Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program 2019-ben indult el az Agrárminisztérium támogatásával. A kezdeményezés célja a felnövekvő generáció szemléletformálása, hiszen a jövő környezeti kihívásaival csak felkészülten, környezettudatos hozzáállással lehet szembenézni. Az agrártárca elkötelezett a városi zöldfelületek megőrzésében és bővítésében, illetve a helyi közösségek fejlesztésében, ehhez a szemlélethez járul hozzá az országos program idei kiírása is.

Békés megyében négy intézmény nyert támogatást. Kezdő – Iskola kategóriában a Geszti Arany János Általános Iskola és a Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium. Kezdő – Óvoda kategóriában pedig a Muronyi Önkormányzati Óvoda, Mentor – Óvoda kategóriában pedig a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde kapott forrást.

A COVID-19 koronavírus miatt elrendelt intézkedések következtében a program megvalósítása későbbre tolódik. Az érintettek közvetlen tájékoztatást kapnak az alapítványtól a további teendőkről, az eszközök átvételéről, a képzések megvalósításáról illetve a program aktuális következő lépéseiről – tájékoztatott az Agrárminisztérium Sajtóiroda.