MÁV: 80 százalékkal esett vissza az utasszám az előző évhez képest

menetrendek, március 15, talált, Vasutas, online, közlekedési, vasúti, utazási, október, nemzetközi, MÁV, vonat, Munkanap Fotó: Körös Hírcentrum

A koronavírus-járvány miatt körülbelül 80 százalékkal csökkent a vonaton utazók száma a tavalyi év hasonló időszakához képest – mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.

hirdetés

Elmondta, a nemzetközi forgalomban még ennél is nagyobb a visszaesés: az utasok 97-98 százaléka hiányzik. Ez azt jelenti, hogy szinte csak Ausztria és Németország felé van naponta pár vonat – tette hozzá. A hazai adatokra kitérve közölte, a távolsági járatokon az átlagosnál is nagyobb most a visszaesés, ami eléri a 90 százalékot.

hirdetés

Hozzátette, a MÁV utasainak a felét a Budapest környéki elővárosi forgalom adja, és itt előfordulnak még most is olyan járatok, amelyeknek a kihasználtsága eléri a 40-50 százalékot. A járatok március 30-a óta tanszüneti menetrend szerint közlekednek, s körülbelül 150-nel kevesebb vonat jár; a válság előtt mintegy 3300 személyvonat közlekedett az országban naponta, most pedig mintegy 3150 – ismertette Homolya Róbert.

“…a vasút közlekedik és a vasúti szolgáltatás – járványügyi helyzet ide vagy oda – zavartalan” – fogalmazott a MÁV elnök-vezérigazgatója. (MTI)

 

hirdetés