Nagyobb mértékben nőtt a koronavírussal fertőzöttek, valamint a betegség következtében elhunytak száma – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos pénteken online közvetített sajtótájékoztatón.
Müller Cecília közölte: az elmúlt 24 órában a korábbinál kicsit nagyobb mértékben nőtt az igazolt fertőzöttek száma. De az emelkedés jelentős részét a Pesti úti idősek otthonában kialakult góc okozta. Ott 151 igazolt fertőzöttről tudnak a dolgozók és gondozottak körében. Megjegyezte: ha ezt levonják a megbetegedettek számából, akkor is egyértelműen nő a fertőzöttek száma. Ezért fokozott figyelmet kért mindenkitől, és ezért nem lazítanak a korlátozásokon. Elmondta: a járvány kezdete óta 1190-en fertőződtek meg. A betegek egy része jó egészségi állapotban van, sokan mutatnak tüneteket. És vannak, akik kórházi kezelésre, intenzív ápolásra, lélegeztetésre szorulnak.
Ez is érdekelheti
Autós üldözésig fajult egy családi vita OrosházánMüller Cecília elmondta azt is, csütörtökön személyesen tájékozódott a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősek otthonába, amelynek gondozottjai közül heten haltak meg különböző egészségügyi intézményekben. Elmondta: csütörtökön 126 fertőzöttet szállítottak el az otthonból a Korányi kórházba, függetlenül attól, milyen volt az egészségügyi állapotuk. Ugyanis az idős embereknél előfordulhat, hogy a lappangási idő után gyorsan romlik az állapotuk, ezt pedig korán észlelni kell. A betegek biztonsága érdekében ez volt a leghatékonyabb intézkedés – jegyezte meg.
Elmondása szerint egyeztetett az intézményvezetővel, a dolgozókkal, akik megfeszített munkát végeznek és sok áldozatot hoznak a járvány megfékezése érdekében. Tájékoztatott arról is, hogy elrendelte: folyamatosan biztosítani kell az intézményben az orvosi, egészségügyi ellátást. Az ottmaradók állapotának folyamatos monitorozása érdekében. Elrendelte a személyzet oktatását is, aminek ki kell terjednie a fertőtlenítőszerek használatára is. Itt ugyanis problémákat tárt fel látogatása során.
Hangsúlyozta: az idősotthon segítségére sietnek, és a napokban egyéni védőfelszerelést juttatnak el nekik, mert tisztában vannak azzal, hogy ezek az idősotthonok a közös zárt tér és a bent élők kora, egészségi állapota miatt különösen érzékenyek. A Rózsa úti idősotthonnal kapcsolatban elmondta, ott hét pozitív eset van, de ez még várhatóan tovább fog nőni, az ápoltakat és gondozókat is vizsgálják.
Megismételte: az ország teljes területére elrendelte az idősotthonok ellenőrzését, és ezek meg is kezdődtek. Ha a népegészségügyi szakemberek hiányosságot tárnak fel, azonnali intézkednek – tette hozzá. Kiemelte: az idősotthonok fenntartóinak, a hatóságoknak, az ott dolgozóknak és minden állampolgárnak felelőssége van abban, hogy vigyázzanak az otthonokban élők egészségére.
Az országos tisztifőorvos egy kérdésre válaszolva megköszönte az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók áldozatos munkáját. Azt mondta, ha meggyógyultak, mielőbb várják őket vissza munkahelyeikre, mert nagy szükség van rájuk. Müller Cecília az országos járványhelyzet kapcsán szólt arról is, hogy a fertőzöttek számával együtt nő a meghaltak száma is, tegnap 11-en hunytak el, ők jellemzően idős, krónikus betegségben szenvedők voltak. Megerősítette: elsősorban az idősek a veszélyeztetettek és azok, akik krónikus, idült megbetegedésben szenvednek. Nőtt a laborvizsgálatok száma is, már közel 30 ezret végeztek. Mint mondta, csak a korábban kijelölt laboratóriumok által elvégzett tesztek számát közlik naponta, abban nem szerepelnek a magánúton végzett tesztek – írja az MTI.