Emmi: béremelés és versenyképesség-javulás a kulturális szektorban

önfoglalkoztatók, dolgozó, kormányrendelet, béremelés, 2020, pedagógusok, békéscsaba Illusztráció: Pixabay

A kormány kiemelten fontosnak tartja a közszférában dolgozók megbecsülését. Ezért béremelés történik az egészségügyi és az oktatási ágazatokat követően a harmadik meghatározó humánszektor, a kulturális szakterület esetében is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.

hirdetés

A közlemény szerint a művészeti szervezeteknél, a közművelődési intézményeknél és a közgyűjteményeknél foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyváltásával párhuzamosan 2020-ban 6 százalékos béremelést hajtanak végre. Az intézkedés az állami és az önkormányzati intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottakra is kiterjed – írták. Az idei béremelés az Emmi szerint több mint ötmilliárd forint többletforrást jelent a szektornak. A béremelés január 1-ig visszamenőleg megilleti a közalkalmazotti státusból kilépő dolgozókat.

hirdetés

Hozzátették: a közalkalmazotti bértábla 2008 óta nem változott. A közalkalmazotti jogviszony előmeneteli rendszerét pedig több szempontból kontraproduktívnak nevezték, ami nem nyújt biztonságos életpályát. Felidézték: a kulturális szektor képviselői többször jelezték az ágazati szakmai egyeztető fórumokon, hogy a közalkalmazotti bértábla változatlansága bérfeszültséget okoz. A kormány az intézkedéssel a szakmai szervezetek visszajelzéseire reagálva, évtizedes problémát orvosol a kulturális szférában – emelték ki.

Az Emmi tájékoztatása szerint a kulturális ágazat dolgozói közalkalmazotti jogviszonyának munkaviszonnyá alakítása egységes jogállást és egységes munkavégzési feltételeket teremt. Az illetmény helyébe lépő munkabér kialakítása pedig garanciát jelent arra, hogy az érintettek összességében nem kerülhetnek a jelenleginél kedvezőtlenebb bérhelyzetbe.

A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásával rugalmasabb, a munkaerőpiac dinamikus változásait követni képes munkajogi szabályozás jön létre a kulturális szektor egészében – közölték. Emellett a munkáltató intézményvezetőknek szélesebb mozgástere nyílik. Hiszen a bértáblához immár nem kötött foglalkoztatás a minőségi közfeladat-ellátás záloga lehet. Valamint a foglalkoztatottak egy igazságosabb, a tényleges szaktudásuk és befektetett munkájuk szerinti bérezéshez jutnak.

A jogviszony átalakításával a tudásalapú kulturális ágazatban a tudás, a képesség és a tenni akarás válik a legfontosabb társadalmi és értékteremtő faktorrá. A közleményben arra is kitértek, hogy kizárólag a kulturális intézményekre terjed ki a közalkalmazotti státus kivezetése. A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár ezért nem része a jogviszonyváltásnak. A Veritas pedig vegyes profilú intézményként a levéltári feladatok mellett kutatóintézet is. Ez indokolja a közalkalmazotti jogviszonyban történő foglalkoztatás meghagyását a többi kutatóintézethez hasonlóan. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében tiltakozott a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának tervezett megszüntetése ellen – tájékoztatott az MTI.

hirdetés