Valamennyi önkormányzati tűzoltóság nyert az eszközfejlesztési pályázaton

önkormányzati Illusztráció: Picabay

Harmadik alkalommal indulhattak az önkormányzati tűzoltóságok a katasztrófavédelem pályázatán. Az eljárás felgyorsult, így a tűzoltóságok idén korábban juthatnak az elnyert támogatási összeghez.

hirdetés

Az önkormányzati tűzoltóságok számára kiírt eszközfejlesztési pályázaton az ország valamennyi érintett tűzoltósága indult. Összesen több mint 240 millió forintot igényeltek. A keretösszeg 225 millió volt. A pályázati feltételeket sikeresen teljesítő önkormányzati tűzoltóságok a kötelezően előírt tűzoltó védőeszközökre és tűzoltótechnikai eszközökre, egyéb tűzoltási és műszaki mentési tevékenységhez kapcsolódó eszközökre, valamint a készenlétben tartott gépjárműfecskendő, vagy már meglévő technikai eszköz felújítására nyújthatták be pályázatukat.

hirdetés

A bíráló bizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett videókonferencia keretében a Magyar Tűzoltó Szövetség delegáltjai is részt vettek. A bizottság tagjai a pályázati keretösszeg felosztásának alapelveivel egyhangúlag egyetértettek. A támogatásra vonatkozó javaslatokat az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta. A sikeres és gyors eljárás nyomán a szervezetek idén hamarabb juthatnak a számukra megítélt támogatáshoz.

A pályázók csaknem 146 és félmillió forintért vehetnek át védő- és tűzoltótechnikai eszközöket. 64 millió 800 ezer forintért pedig maguk szerezhetnek be egyéb eszközöket. A pályázatnak köszönhetően tizenkét önkormányzati tűzoltóság a gépjárműfecskendőjének, illetve technikai eszközeinek felújítására is jelentős pénzt fordíthat, összesen mintegy 13 millió 700 ezer forintot különítettek el erre a célra.

Békés megyében a Békési Önkormányzati Tűzoltóság 3 801 406 Ft-ot, a Tótkomlósi Önkormányzati Tűzoltóság 4 062 144 Ft-ot, a Hunyai, Csárdaszállási, Gyomaendrődi Önkormányzati Tűzoltóság 3 944 700  Ft-ot nyert el – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

hirdetés