Lazítják a határigazgatási szigorításokat Németországban

Lazítják a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett határigazgatási szigorításokat Németországban – jelentette be Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter szerdán Berlinben.

hirdetés

A miniszter a kormány ülése után tartott rendkívüli tájékoztatóján elmondta, hogy a határforgalom állandó ellenőrzését fokozatosan, június 15-ig számolják fel, de csak akkor, ha a járványhelyzet megengedi. A szigorításokat ismét be lehet vezetni, ha felerősödik a járvány. Az első lépésben, május 16-án teljesen megszűntetik a korlátozásokat a Luxemburggal közös határszakaszon, az Ausztriával, Svájccal és Franciaországgal közös szakaszon pedig megnyitják valamennyi átkelőt, és az állandó ellenőrzésről áttérnek a szúrópróbaszerű vizsgálatokra.

hirdetés

Ugyanezt a megoldást szorgalmazzák a Dániával közös szakaszon. A koppenhágai vezetéssel még nem állapodtak meg. Az átkelőkön folytatott ellenőrzés fokozatos visszavonásával párhuzamosan megerősítik az úgynevezett mélységi ellenőrzést a határtól számított 30 kilométeres sávban. Az Olaszországból és Spanyolországból érkező repülőjáratoknál továbbra is fenntartják az állandó ellenőrzést.

A Lengyelországgal és Csehországgal közös határszakaszon egyelőre nincs változás. Ezeken a szakaszokon nem is a német, hanem a szomszédos ország kormánya rendelt el állandó ellenőrzést és belépési korlátozásokat. Ugyanakkor a szövetségi kormány javasolja a járványügyben illetékes tartományi kormányoknak, hogy vonják vissza azt a rendelkezést, miszerint két hétre karanténba kell vonulnia az európai uniós társországokból érkezőknek.

Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy az úgynevezett harmadik országokból – az Európai Unión kívülről – érkezők esetében továbbra is fenn kell tartani a kéthetes karantén szabályát, méghozzá legalább június 15-ig. A szigorítások fokozatos visszavonása nem jelenti azt, hogy elmúlt a veszély. A kormány arra törekszik, hogy a németek június közepétől ismét ugyanolyan szabadon utazhassanak az EU-ban, mint a járvány előtt, de a fertőzéshigiéniai szabályokat továbbra is be kell tartani – húzta alá a miniszter.

MTI

hirdetés