Hétfőtől a vendéglátóhelyek belső zárt részében is engedélyezett a tartózkodás

cafe, vendéglátó Illusztráció / Fotó: Pixabay

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos – Budapest kivételével az egész országra érvényes – védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert elmondta: ennek értelmében a vendéglátóhelyeken már nemcsak a kerthelyiségekben engedélyezett a tartózkodás, hanem a vendéglátóhelyek belső zárt részében is. A dolgozóknak kötelező védőeszközt (orvosi szájmaszkot, sálat vagy kendőt) viselni. Az üzemeltetőnek pedig intézkedni kell a védelmi távolságok megtartására. Másik változás, hogy a szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket.

hirdetés

A védekezés ezen szakaszában is hatályban marad a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védőeszközök kötelező viselésére, a távolság betartására, valamint az életkorhoz kötődő idősávok figyelembevételére vonatkozó szabályozás – tette hozzá.

Az ide vonatkozó rendeletek pontosan eképpen szólnak:

A vendéglátó üzletekre vonatkozó védelmi intézkedések

  • A vendéglátó üzlet belső (zárt) részében – így különösen az étteremben, a kávézóban, a cukrászdában, a büfében, a presszóban – a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása – a (2) bekezdésben meghatározottak szerint – megengedett.
  • A vendéglátó üzlet belső (zárt) részében
    a) az ott dolgozók – a vendégek által látogatható területen – kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt
    (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni, és
    b) a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező.

A játszóterekre vonatkozó rendelkezés

A szabadtéren lévő játszótér nyitva tarthat és látogatható.

A szálláshelyekre vonatkozó védelmi intézkedések

  • A kereskedelemről szóló törvény szerinti szálláshely fogadhat vendéget, és a vendégek számára az ott-tartózkodás megengedett.
  • A szálláshelyen üzemeltetett vendéglátó helyiségekre a vendéglátó üzletekre vonatkozó szabályok irányadóak.

A családi rendezvényekre vonatkozó védelmi intézkedések

  • 2020. június 1. napjától a temetést, valamint a házasságkötést követő családi rendezvény megtartható, ha
    a résztvevők száma nem haladja meg a 200 főt.
  • 2020. június 1. napjától a házasságkötés és a házasságkötést követő családi rendezvény vendéglátó üzletben,
    valamint szálláshelyen is megtartható, és azon zenés szolgáltatás biztosítható.
  • Az (1) bekezdés szerinti családi rendezvény során a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező.