Zólyomi Rebeka válogatott kerettag centerrel erősített a BRSE

zólyomi Forrás: BRSE

Zólyomi Rebeka a Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE új igazolása. A 24 éves, 192 cm magas játékos tagja volt tavaly a nemzeti csapat bő keretének, illetve részt vett Universiade eseményen is.

Az MTK együtteséből érkező sportoló a következő szezon végéig szóló szerződést írt alá. “Már nagyon várom, hogy elkezdjük a munkát Békéscsabán, végre egy igazán profi, nemzetközi kupában is érdekelt klubban dolgozhatok. Ráadásul ez lesz az első olyan évem, amikor kizárólag a röplabdára tudok koncentrálni, hiszen befejeztem egyetemi tanulmányaimat. Szeretném a lehető legtöbbet kihozni ebből az idényből, csapat szinten és egyénileg is. Bízom benne, hogy eredményes lesz az együttműködés!” – nyilatkozta Zólyomi Rebeka.

A játékos klubváltásában fontos szerepe volt a vezetőedzőnek, akivel az előző 3 szezonban együtt dolgozott. “Rebeka egy intelligens, alázatos, nagyszerű alap adottságokkal rendelkező játékos, aki hosszú utat járt be, hogy eljusson a válogatott kerettagságig. Az Extraligában megállta a helyét mindkét center helyen. Magassága, atletikus képességei komoly lehetőségeket tartogatnak játékának fejlesztésére, amit a BRSE színeiben kívánunk még magasabb szintre emelni.” – mondta Tóth Gábor.

Forrás: BRSE


Kövessen minket Facebookon!