Sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson a SpaceX űrhajója

SpaceX Fotó: NASA/Bill Ingalls

Felbocsátása után 19 órával sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson a SpaceX űrhajója.

A Crew Dragon űrhajó két asztronautája, Robert Behnken és Douglas Hurley a NASA szerint várhatóan négy hónapon keresztül dolgozik majd a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Csatlakozva a már ott lévő három másik űrhajóshoz, az amerikai Chris Cassidyhez, valamint Anatolij Ivanisin és Ivan Vagner orosz űrpilótákhoz. Cassidyék kis ünnepséggel köszöntötték az újonnan érkezetteket.

hirdetés

“Igazi megtiszteltetés, hogy részese lehetek annak a kilenc éve tartó erőfeszítésnek, hogy amerikai űrhajó kapcsolódhasson a Nemzetközi Űrállomáshoz” – fogalmazott a megérkezés után Hurley. Egyben gratulált az Elon Musk tulajdonában lévő magánvállalat, a SpaceX munkatársainak is az eddigi munkájukhoz.

Behnken és Hurley bejelentette az amerikai űrközpontnak, hogy Endeavournak (Törekvés) nevezte el az űrhajót. “Volt néhány oka, hogy ezt a nevet választottuk. Az egyik éppen az, hogy a NASA, a SpaceX és az Egyesült Államok 2011 óta, a Shuttle program óta tartó hihetetlen törekvéséről van szó” – mondta Hurley. Másik okként személyes emléket jelölt meg. Mind ő, mind Behnken ugyanis az első űrrepülését az Endeavour űrsiklón tette meg.

Az Endeavour az ötödik és egyben az utolsó amerikai űrrepülőgép volt, amelyet a Challenger űrrepülőgép helyettesítésére építettek meg a Challenger-katasztrófa után. Utolsó útjáról az Endeavour 2011 júniusában tért vissza. A Crew Dragont helyi idő szerint szombat délután bocsátották fel a floridai Cape Canaveral űrközpontból. Az Egyesült Államokban történelminek minősítették a felbocsátást. Ugyanis kilenc év után először indultak az Egyesült Államokból asztronauták a Nemzetközi Űrállomásra.

Az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatal (NASA) ezúttal nem önerőből, hanem Elon Musk milliárdos SpaceX nevű magánvállalatával együttműködve bocsátotta fel az űrhajót. Ez az első alkalom az amerikai űrhajózás történetében, hogy a NASA magáncéggel együttműködve indított űrexpedíciót. Az indításnál jelen volt Donald Trump amerikai elnök, Mike Pence alelnök és Elon Musk, a SpaceX dél-afrikai születésű elnök-vezérigazgatója – írja az MTI.