Már csaknem 27 ezer fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában

halálos, fertőzöttek, brit, fertőzöttet, koronavírus, Ukrajnában Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ukrajnában a hétvégén sem lassult számottevően a koronavírus-fertőzés terjedése, vasárnapra egy nap alatt 485 új fertőzöttet azonosítottak, az előző napon pedig 550-et, így számuk mostanra elérte a 26 999-et – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertetett.

hirdetés

Szombatra 15, vasárnapra 11 újabb haláleset történt, velük együtt a betegségben elhunytak száma 788-ra emelkedett. Eközben viszont mostanáig már 12 054-en gyógyultak meg a betegségből, közülük 242-en az elmúlt napban. Előző nap a legtöbb új beteget, 68-at a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették. Továbbá az ország két legfertőzöttebb területéről, a romániai határnál lévő Csernyivci megyéből és a fővárosból, Kijevből, mégpedig 54-et, illetve 43-at.

hirdetés

Kijevben a hétvégén négy újabb halálos áldozatot szedett a betegség, így az elhunytak száma 77-re nőtt. Eddig a fővárosban 3418 fertőzöttet regisztráltak, közülük még 2453-an betegek, azaz kevesebb mint 900-an gyógyultak meg. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter vasárnapi tájékoztatóján arról számolt be, hogy az egészségügyi dolgozók közül a járvány kitörése óta már több mint ötezren fertőződtek meg az országban. A kiskorúak körében az azonosított betegek száma pedig csaknem elérte a kétezret. Az elmúlt 24 órában regisztrált új fertőzöttek között 34 egészségügyi alkalmazott és 29 gyermek van. A miniszter közölte, hogy előző nap 12 324 tesztet végeztek az országban, ebből 9504 PCR-tesztet és 2820 antitestszűrést.

Ukrajna, illetve néhány más ország legutóbbi napokban mért adataira hivatkozva a tárcavezető a koronavírus-fertőzés újabb fellángolási hullámának veszélyére figyelmeztetett. Ezért kérte az ukránokat, hogy továbbra is tartsák be az enyhítések mellett fennmaradt karanténszabályokat, azaz viseljenek szájmaszkot a nyilvános helyeken, tartsák egymás közt a szükséges távolságot, és használjanak fertőtlenítőszereket.

Ukrajnában pénteken vezették be a korlátozások enyhítésének negyedik szakaszát, de nem mindenhol. Csak azokban a régiókban, amelyek megfeleltek a kritériumoknak. Így a fővárosban nem, és – az UNIAN hírügynökség szombati jelentése szerint – további öt nyugati-ukrajnai, valamint az ország keleti részében Donyeck megye sem áll még készen erre. A feltételek között alapvető a fertőzöttek napi száma, a kórházak leterheltsége és az elvégzett tesztek száma. A harmadik és negyedik szakaszban életbe léptetett újabb enyhítések lehetővé tették egyebek mellett az éttermek és a kávézók, a sportlétesítmények, valamint az óvodák újranyitását. Továbbá a metrók, a helyközi személyszállítás – beleértve a vasút – újraindítását, és várhatóan néhány belföldi repülőjárat is hamarosan újra közlekedhet. Az országos karantén a kormány legutóbbi rendelkezése alapján június 22-ig van érvényben Ukrajnában – írja az MTI.

hirdetés