ITM: közel 30 ezren tettek közlekedési vizsgát az elmúlt egy hónapban

kötelező, gépjármű, közlekedési, vizsgák, gépjármű Illusztráció: Pixabay

A vizsgaszervezési tevékenység május 11-i újraindulása óta közel 30 ezren vettek részt közlekedési vizsgán valamilyen kategóriában. A helyszíneken elővigyázatosságból csak korlátozott számban jelenhetnek meg vizsgázók. Ennek ellenére a veszélyhelyzet előtti időszakhoz képest nem nőtt a jelentkezést követő várakozási idő – közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A tárca döntése értelmében a márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák, vizsgálatok és utánképzések vidéken május 11-én, Budapesten és Pest megyében pedig május 18-án indultak újra. Május 25-én a hivatásos járművezetői vizsgák is megkezdődhettek – emlékeztetett a közlemény.

hirdetés

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: “a különböző kategóriákban országszerte összesen közel 30 ezer fő adott számot felkészültségéről az újraindulás óta. A legtöbb jelentkezőt felvonultató “B” kategóriában mintegy 19 ezer vizsgaeseményt regisztráltak. Fele-fele arányban elméleti és gyakorlati vizsgát. Budapesten és Pest megyében mostanáig mintegy 4500 fő vizsgázott. Bő két hét alatt nagyjából félezren tettek gépjárművezető képesítő vizsgát. Míg a gépkezelői gyakorlati vizsgázók száma közel 850 fő volt”.

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont az újraindulás óta csak azokon a helyszíneken szervez vizsgákat, vizsgálatokat és utánképzéseket, ahol járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel elengedhetetlen feltétele a védőfelszerelés (maszk és kesztyű) viselése. Az óvintézkedések részeként a társaság az egyszerre vizsgázók számát is korlátozza.

Az újraindulás minden helyszínen fennakadások nélkül zajlott, a résztvevők betartják a biztonsági előírásokat. A csökkentett kapacitás ellenére sem nőtt a várakozási idő a korábbi időszakhoz képest. A jelentkezést követően a vizsgázók jellemzően most is két héten belül kapnak időpontot – írja az MTI.