Folyamatosak a karbantartási munkálatok Békésen

békésen Fotó: Kálmán Tibor hivatalos oldala

Folyamatosak a karbantartási munkálatok Békésen, több területen is a megújulás jeleivel találkozhat a napokban a lakosság.

hirdetés

Kálmán Tibor, Békés polgármestere közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy a különféle pályázatokban való sikeres szereplés mellett fontos, hogy a már meglévő értékeket is kellő odafigyeléssel gondozzák. Hiszen a folyamatos használat nyomán a közterületek tárgyai, eszközei is igénylik a rendszeres karbantartást. Lassan beköszönt a valódi nyár. Az elmúlt napok derült időjárása lehetővé tette, hogy elvégezzenek több állagmegóvási, felújítási munkát.

hirdetés

Így került sor a grundon a sérült kosárlabdapalánkok pótlására éppúgy, mint az Élővíz csatornán átívelő fahidak festésére és az elkorhadt részek cseréjére. Megtörtént a szökőkút nyári indítást megelőző karbantartása is. Így napokon belül ismét vidám csobogás tölti majd be a település leghangulatosabb terét.

Ahogy a közelmúltban, úgy az elkövetkező álló időszakban is lesznek Békésen civil kezdeményezésű takarítási programok, melyek által a lakosság is bekapcsolódhat a környezet szépítésébe. Jómagam örömmel veszek részt ezeken és erre buzdítom városunk minden, környezetéért felelős lakóját is – tette hozzá a polgármester.

hirdetés