Újra több versenyen is szurkolhattak a magyar atlétika követői

atlétika, márton, diszkoszvetésben Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség (archív felvétel)

Igazi nagyüzem volt a magyar atlétika tekintetében pénteken – végre. Ugyanis megtörtént az, ami már hónapok óta nem: egyszerre két helyen is rendeztek versenyt itthon, Bonyhádon és Békéscsabán.

Időben előbb a tolnai helységben kezdtek. Az AC Bonyhád rúdugróviadalt tartott minden korosztály számára, így a felnőtteknek is. Ebben a versenyszámban ez volt Magyarországon a szabadtéri idénynyitó. Ehhez képest pláne szép eredmények születtek, de egyébként is, mert értékelni kell manapság, ha a férfiak győztes eredménye ötössel, a nőké pedig négyessel kezdődik, főleg ha egyazon viadalon. Márpedig most ez történt, ami annak is volt köszönhető, hogy viszonylag erős mezőny jött össze. Nemcsak a rendező klub atlétáiból vagy a környékbeliekből. Ez pedig nyilván összefügg azzal, hogy mindenkinek nagyon hiányozhatott már a versenyzés.

hirdetés

Békéscsabán, a dél-alföldi dobó versenysorozat harmadik állomásán már nem csak dobószámok voltak, kibővült a program futó- és ugrószámokkal is. A résztvevők éltek a lehetőséggel. A leginkább Nadj Levente, a hazaiak 17 éves 400-asa ugyanis – a 100 méter megnyerése után – úgy győzött a rendhagyó 300 méteres síkfutásban, hogy jobb időt ért el 33.82-vel, mint a táv eddigi legjobb magyar U18-as és U20-as eredménye. Amely bizonyos Deák Nagy Marcell nevéhez fűződött még 2007-ből. Jól sikerült a férfi magasugrás is. A debreceni Hodossy-Takács Sámuel 2.10 méteres teljesítménnyel beállította, a mögötte második helyezett kecskeméti Németh Mátyás pedig 2.05-tel megjavította egyéni csúcsát. Egyikük sincs még húszéves. Tóth Balázs is még éppen csak annyi. Ő is egyéni rekordnak örülhetett súlylökésben: először dobta meg (17.00), aztán túl (17.08) a 17 métert. Idén elsőként a magyar felnőtt férfiak közül.

Női súlylökésben viszont ezúttal 17 méter alatt maradt Márton Anita, 16.68 lett a győztes eredmény, de ennél most fontosabb lehetett számára maga a győzelem, hogy a Kopp Békéscsabai AC színeiben diadalmaskodott klubja versenyén, a Kopp-kupán. Méghozzá szokása szerint duplán diadalmaskodott, hisz a diszkoszvetés első helyét is megszerezte (52.77), még úgy is, hogy meghúzódott a dereka. Annak viszont lehetett örülni, hogy a mögötte a második helyet megszerző Váradi Krisztina idén először dobta túl az 50 métert (50.85). Folytatás a sorozat keretében jövő vasárnap Kecskeméten, a magyar atlétika egészét véve pedig Gödöllőn volt, ahol gerelyt hajítottak minden korcsoportban – tájékoztatott honlapján a Magyar Atlétikai Szövetség.