Kampány a józan közlekedésért

rendőrség, kék hír, határsértőt Fotó: Police.hu

Ittasan járművet vezetni kockázatos, balesetveszélyes. Békés megyében a rendőrség erre igyekszik felhívni a figyelmet úgy, hogy nyolc városban bemutatja az ittas állapotot szemléltető szemüveget, amit bárki kipróbálhat.

Békés megyében 2020-ban, az év első öt hónapjában harminchattal kevesebb személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, mint az előző év azonos időszakában. A kedvező tendenciát azonban beárnyékolja, hogy az ittasan okozott balesetek száma nem változott, tavaly és idén is május végéig tizenhét balesetet okoztak ittas közlekedők. Így az ittasan okozott baleseteknek az összes személyi sérüléses közúti közlekedési balesethez viszonyított aránya 9,4 százalékról közel 12 százalékra emelkedett. Az adatok mögött pedig emberek, sérültek vannak.

A rendőrség rendszeresen felhívja a figyelmet a szabálytalan közlekedés, így az ittas vezetés veszélyeire is. Az alkohol megváltoztatja az érzékelési képességeket. Az ittas ember torz képet lát a környezetéről, a forgalomról. Nem tudja jól megbecsülni a körülötte lévő dolgok, épületek távolságát, méretét, a közeledő járművek távolságát, sebességét, ráadásul veszélyhelyzetekben sem olyan gyorsan és úgy cselekszik, mint józanul. A posztalkoholos állapot, az úgynevezett „másnaposság” is veszélyes. Ilyenkor a fáradság gyakran rossz közérzettel párosul, ami általában türelmetlenebbé teszi a járművezetőket, illetve elvonja a figyelmüket a vezetésről. Emellett a reflexek is tompulnak és ezért kiszámíthatatlanná válnak a járművezető reakciói.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a városi rendőrkapitányságokkal együttműködve 2020. július 15-e és augusztus 7-e között Békés megye 8 településén tart figyelemfelhívó akciót. A program lényege, hogy bárki kipróbálhatja az úgynevezett részeg szemüveget, amely megmutatja, mit lát a környezetéből az ittas ember. Az érdeklődők az alábbi helyszíneken és időpontokban gyalogosan, illetve biztonságos körülmények között kerékpárral is megtapasztalhatják, hogyan tudnának közlekedni, ha előtte alkoholt fogyasztanának.

A rendőrség a közlekedésbiztonság javítása érdekében változatlanul minden nap végzi a közúti ellenőrzéseket és következetesen intézkednek a szabálytalankodókkal, így az ittas vezetőkkel szemben is. Ez a munka azonban mit sem ér, ha maguk a közlekedők nem foglalkoznak azzal, mekkora veszélybe sodorják magukat, ha nem tartják be az előírásokat, nem figyelnek egymásra, nem vigyáznak családtagjaikra, gyermekeikre. A felelőtlenségnek nagy ára, súlyos és visszafordíthatatlan következménye lehet, ezért kérik, hogy mindenki közlekedjen szabályosan!

Helyszín

Időpont

Piac tér

Orosháza, Könd utca 35.

2020. július 15.

13.00 – 15.00

Piac tér

Békés, Fáy András utca

2020. július 21.

09.00 – 11.00

Oszlopos ABC

Füzesgyarmat, Kossuth u. 66.

2020. július 22.

      14.00 – 16.00

Csaba Center nagy színpad előtti terület

Békéscsaba, Andrássy út 37-43.

2020. július 24.

09.00 – 11.00

Piac előtti kerékpár tároló területe

Gyula, Október 6. tér

2020. július 24.

10.00 – 12.00

MOL Töltőállomás parkolója

Sarkad, Vásártér 1-3.

2020. július 29. 

09.00 – 11.00

Tesco parkoló

Sarkad, Szalontai út 3-7.

2020. július 30.

09.00 – 11.00

Rendőrkapitányság előtt

Mezőkovácsháza, Árpád u. 198.

2020. július 31.

15.00 – 17.00

Piac tér

Szarvas, Kossuth utca 54-56.

2020. augusztus 07.

08.00 – 10.00


Kövessen minket Facebookon!