Eredményt hirdettek a diabéteszesekkel foglalkozó szervezeteknek és centrumoknak szóló pályázatokon

diabéteszesekkel, 2-es, diabétesz, cukorbeteg, 1-es típusú Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Eredményt hirdettek azon a két pályázaton, amelyet az 1-es típusú diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek és a gyermek-diabéteszcentrumoknak írtak ki – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Novák Katalin telefonon közölte, a kormány majdnem 100 millió forintos pályázati támogatást biztosít civil szervezeteknek és mintegy félmilliárd forintot a diabéteszcentrumoknak. Előbbiek 2-30 millió, utóbbiak 5-30 millió forintos támogatást vehetnek igénybe – tette hozzá. A pályázatok célja, hogy megkönnyítsék az 1-es típusú cukorbetegséggel küzdők életét. A legkorszerűbb ellátást biztosítsák nekik az egész országban – hangsúlyozta. “Az a célunk, hogy azok, akik 1-es típusú diabétesszel élnek, a lehetőségeikhez mérten teljes életet élhessenek” – fűzte hozzá.

Nagyon kevesen ismerik a betegséget. Sokan összekeverik az 1-es és a 2-es típusú cukorbetegséget. Magyarországon körülbelül 3000-4000 gyermek szenved az előbbitől – jegyezte meg az államtitkár. “Igyekszünk azért is tenni, hogy a gyermekek már egészen pici koruktól úgy járhassanak közösségbe, hogy ne érezzék az indokolatlan hátrányát annak, hogy ők ilyen nehézséggel élik az életüket” – emelte ki Novák Katalin, hozzátéve, a pályázat egy újabb lépést jelent az ő támogatásukban.

A civil szervezetek esetében 21 pályázóból 14 nyert támogatást. Míg a gyermek-diabéteszcentrumok fejlesztésére minden jelentkező, vagyis 25 szervezet nyert. Ez azt jelenti, hogy szinte minden magyarországi gyermek-diabéteszcentrum támogatásban részesülhet – fűzte hozzá. A támogatást például infrastrukturális fejlesztésre, eszközbeszerzésre, de akár felkészítésre is fordíthatják a nyertesek. Ezeknek a listáját közzéteszik az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján. Novák Katalin elmondta azt is, a következő évi költségvetésben is rendelkezésre áll ennek a támogatásnak a fedezete, így a pályázatotokat jövőre is kiírhatják – számolt be az MTI.


Kövessen minket Facebookon!