Új szolgálati gépkocsik kerültek a halőrökhöz

gépkocsik Fotó: Pelsőczy Csaba

Új halőri gépkocsik segítik a hivatásos halőrök munkáját. A kormány számára kiemelten fontos a halállomány védelme, a horgászok érdekeinek képviselete, a horgászturizmus fejlesztése – jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.

hirdetés

Zambó Péter emlékeztetett arra, hogy az agrártárca ezen célok elérése érdekében az elmúlt években támogatási szerződéseket kötött a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ). Ennek keretében 2015 és 2019 között mintegy egymilliárd forint, 2020-ban pedig újabb egymilliárd forint támogatást biztosít a minisztérium a szövetségnek.

Zambó Péter elmondta: a hatékony együttműködés eredménye az is, hogy az agrártárca a koronavírus-járvány idején gyors segítséget nyújthatott a halgazdálkodóknak. A támogatásokon belül 800 millió forintot biztosítottak az intervenciós halfelvásárlási és haltelepítési programra. Ennek keretében a tavaszi időszakban több mint 300 horgászvízbe összesen csaknem 1200 tonna ponty telepítése történt meg. Ez nagy segítséget jelentett a hazai halgazdálkodók számára. 1500 közvetlen, valamint ennél is több közvetett munkahelyet sikerült megmenteni az intézkedésnek köszönhetően.

Az Agrárminisztérium támogatásával valósult meg annak a 15 terepjárónak a beszerzése is, amelyet most adtak át a horgász-szervezetek számára. A fejlesztések folytatódnak, a horgászok a közeljövőben csónakok, csónakmotorok beszerzésére is készülhetnek, amely szintén a halőrök munkáját segíti majd. Zambó Péter úgy fogalmazott: az őshonos halállomány nemzeti kincs, az orvhorgászat okozta károkat ezért pénzben ki sem lehet fejezni.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke közölte: a beruházás értéke meghaladta a 101 millió forintot, a pályázó horgászszervezetek a keretből 50 százalékos támogatást kaptak. A járművek a hivatásos halőrök munkáját segítik, ahogy a hamarosan érkező robogók, utánfutók és járműfelépítmények is. A következő három év beszerzéseiről a horgászok augusztusi választmánya dönt – közölte Szűcs Lajos. Hozzátette: két és fél év alatt több mint negyedmillióval nőtt a horgászok száma Magyarországon, így a Mohosz – több mint 650 ezer taggal – Magyarország legnagyobb társadalmi szervezete – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott az átadáson elmondta: a kormány és a Mohosz együttműködése a magyar horgásztársadalomnak és a horgászturizmusnak is kedvez. A közelmúlt intézkedései közül kiemelte, hogy az orvhalászatot bűncselekménnyé minősítették át. Hozzátette: a legtöbb horgászvizet helyi egyesületek kezelik, jelentős részesedéssel a horgászjegyek bevételéből. A kormány bízik az újabb eredményekben, ezért a belföldi horgászvizeket érintő kérdésekben továbbra is számít a horgászok véleményére – tette hozzá.

Forrás: MTI/AM Sajtóiroda

hirdetés