Augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb zenés-táncos rendezvényeket tartani

kormány, rendezvény Fotó: MTI/Soós Lajos

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón elmondta: A kormány úgy ítéli meg, hogy a hatályban lévő szabályokon való változtatás kockázatos, ezért fenntartjuk a jelenlegi változásokat a zenés rendezvényekkel kapcsolatban.

Mindez azt jelenti, hogy a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályokat augusztus 15. után is fenntartják.

Korábban több előadó is bírálta a döntést. Érthetetlennek tartják, hogy focimeccseket akár 20 ezer ember előtt is megtarthattak, de nagykoncertet nem engedélyeznek. A miniszter azt is közölte, hogy a kormány 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészszakmának. A keretből egy úgynevezett garázskoncert-sorozat indul, a felvételeket pedig mindenkinek elérhetővé teszik. A forrás egy részét kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánják.

A két héttel korábbi Kormányinfón bejelentették: a járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz.

MTI/Körös Hírcentrum


Kövessen minket Facebookon!