Baleset miatt Orosházán és Szeghalmon, ittas vezetés miatt és körözés alapján intézkedtek Gyomaendrődön

Szeghalmon Fotó: Police.hu

Baleset miatt helyszíneltek Orosházán és Szeghalmon, ittas járművezetés gyanúja miatt és körözés alapján történt rendőri intézkedés Gyomaendrődön.

hirdetés

Békés megyében, 2020. augusztus 27-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Orosháza külterületén, 15 óra 15 perc körül két személygépkocsi ütközött össze, az egyik jármű utasa könnyű sérülést szenvedett. Szeghalmon, a Kolozsvári utca és a Dugovics utca kereszteződésében, 18 óra 45 perc körül egy személyautóval közlekedő férfi két kerékpárost ütött el, akik közül az egyik gyermekülésben vitte négyéves kisfiát. A balesetben az egyik biciklis könnyebben, míg a másik kerékpáros súlyosan sérült meg. A gyermek nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2020. augusztus 27-én 7 óra 30 perc körül, Gyomaendrődön, a Mátyás király utcában. Egy személygépkocsi vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A férfit a rendőrök előállították, majd miután a Gyomaendrődi Rendőrőrsön végzett további légalkoholmérések eredménye is pozitív lett nála, elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Gyomaendrődön, 2020. augusztus 27-én elfogtak a rendőrjárőrök egy férfit, aki ellen személyi szabadság megsértése miatt a Szarvasi Járásbíróság adott ki elfogatóparancsot. A 28 éves férfit a rendőrök előállították a Gyomaendrődi Rendőrőrsre, majd átadták a körözését elrendelő bírónak – írja a Police.hu.

 

hirdetés