Önállóvá vált a magyar tüdőtranszplantációs program

tüdőtranszplantációs, orvosi, egészségügyi, Ausztriában, háziorvosi, Belgiumban, Egészségfejlesztési, koronavírus Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Megkezdte a bécsi egyetemi centrumtól független működését a magyar tüdőtranszplantációs program – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Kásler Miklós elmondta, 2015 óta már operálnak magyar beteget itthon is. Azonban az elmúlt öt év során a magyar centrum megőrizte együttműködését a bécsi egyetemmel. A miniszter beszélt arról is, hogy hamarosan átadják az Országos Onkológiai Intézet mellkassebészeti központjának új műtőblokkját. A beruházás hárommilliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg. Ez a beruházás lehetővé teszi – kormányközi egyezmények alapján – a határon túli magyarok tüdőátültetését is Budapesten. Illetve már jelentkeztek olyan országok, amelyek szeretnének megállapodás kötni, hogy rászoruló betegeiket itt kezeljék – tette hozzá.

Kásler Miklós felidézte, hogy a magyar sebészet mindig is az európai élvonalba tartozott, az első magyarországi szervátültetést 1962-ben végezték el. A szervtranszplantációk közül is kiemelkedik a tüdőátültetés. Hiszen ez egy rendkívül bonyolult, összetett orvosi feladat nemcsak sebészileg, hanem intenzív terápiás és immunológiai szempontból is – fogalmazott.

Kitért arra, hogy már az 1980-as évek végén történtek előkészületek a magyarországi tüdőátültetésre. Végül ez a bécsi egyetem transzplantációs klinikájával történt együttműködéssel valósult meg 1996-ban. Azóta Bécsben operálták a magyar betegeket zömében magyar orvosokkal. Az első magyarországi tüdőátültetést 2015-ben végezték el az Országos Onkológiai Intézet (OOI) bázisán működő Semmelweis Egyetem (SE) Mellkassebészeti Klinikán. Azóta 92 ilyen beavatkozás történt – ismertette. Kásler Miklós úgy fogalmazott, a szakma együttes ambíciójaként fogalmazódott meg, hogy a bécsi centrumtól leválva valósuljon meg a hazai tüdőátültetési program.

Rényi-Vámos Ferenc, a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti klinikájának docense azt mondta, az OOI-ben alakították ki azokat az infrastrukturális feltételeket, amelyek szükségesek ezekhez a bonyolult beavatkozásokhoz. Példaértékű együttműködés valósult meg a SE és az OOI között – tette hozzá, kiemelve, mára megérett a helyzet az önálló tüdőtranszplantációs programra.

Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója arról beszélt, hogy az önálló program létrehozását és működtetésének feltételeit az OVSZ koordinálta az Eurotransplanttal. A részletekről elmondta, az önállósodáshoz létre kellett hozni a magyar tüdőtranszplantációs várólistát, és így a magyar betegek már nem a bécsi centrum várólistáján szerepelnek. Ennek értelmében az Eurotransplant közvetlenül Magyarországnak ajánlja fel a donortüdőket. Jelenleg 16 tüdőátültetésre váró magyar beteg szerepel a várólistán – írja az MTI.

hirdetés