Anastasiya Bezsonova: fejlődni szeretnék Békéscsabán!

Anastasiya Fotó: BRSE

Augusztus végén egy új, ukrán játékos érkezett a BRSE keretébe. Anastasiya Bezsonova a karrierje főbb állomásairól, céljairól, valamint a Békéscsabára való igazolása hátteréről beszélt.

Mikor és hol ismerkedtél meg a sportággal?

Néptáncoltam egy rövid ideig, majd az édesanyám eljött az egyik órára és látta, hogy ez nem nekem való. Ukrajnában, a szülővárosomban volt egy röplabda klub, ahová beíratott, ekkor voltam körülbelül kilenc éves. Az első alkalom után abba se akartam hagyni, annyira megtetszett.

hirdetés
Melyek voltak karriered legfőbb állomásai?

Még tinédzserként kerültem Ukrajnából Azerbajdzsánba, a legnagyobb fejlődést Bakuban értem el. Úgy hiszem, hogy karrieremnek ez volt a legfőbb állomása. Négy évig voltam ott, nagyon sokat tanultam és fejlődtem abban az időben. Ezt követően Mariborba igazoltam, majd a román Alba Blaj csapatához. Sajnálatos módon az utóbbi együttes munkájához nem tudtam sokat hozzátenni a sérülésem miatt.

Kik voltak akik a legnagyobb hatással voltak pályafutásodra?

A Bakuban töltött idő alatt volt szerencsém két évig együtt dolgozni Zoran Gajiccal, aki nagy hatással volt a játékomra. Mind mentálisan, mind fizikailag sokat fejlődtem a keze alatt. 2019 nyarán pedig az olasz Giovanni Caprara-val dolgoztam együtt a nemzeti csapatban, akinek szintén hálával tartozom.

Mely elért eredményeidre vagy a legbüszkébb?

Tizenhétévesen az azeri, tizenkilenc évesen pedig a szlovén bajnokság győztes csapatának tagjaként léphettem a dobogó legfelső fokára. Büszke vagyok, hogy ilyen fiatalon ilyen jelentős eredményeknek lehettem a részese.

Mi volt ami miatt a BRSE mellett döntöttél? Mit tudsz a klubról?

Szerintem hamar el lehet dönteni, hogy egy klub milyen színvonalat, szervezettséget képvisel. Még a Maribor játékosaként volt szerencsém a BRSE együttese ellen pályára lépni, így volt személyes élményem is. Már az első perctől kezdve látszott, hogy ez egy jól szervezett, professzionális klub, mindenki tisztában van vele, hogy mi a feladata. Ez nagyon megfogott, többek között ezért is döntöttem a BRSE mellett. Tudom, hogy öt bajnoki címet nyert a csapat, valamint jó eredményekkel szerepelt a nemzetközi porondon is. Emellett több játékostól, többek között Ksenija Ivanovic-tól is csak jó visszajelzéseket kaptam az egyesületről.

Mit vársz a következő szezontól?

Bízom benne, hogy egy ilyen hátterű klubnál, illetve az itt folyó nívós szakmai munka mellett, előre tudok lépni. Érzem és tudom, hogy még nagyon sok van bennem, Békéscsabán pedig elkötelezett mindenki, hogy ezt ki is hozza belőlem!

Forrás: BRSE