Elindult a COVID betegek ellátása az Orosházi Kórházban

Orosházi Kórház, szerdán

Felkészült az Orosházi Kórház a COVID-19 vírussal fertőzött betegek fogadására. Az enyhe-, középsúlyos- és súlyos eseteket már képes ellátni az intézmény, hamarosan a kritikus állapotú betegek fogadása is lehetővé válik.

A jelenlegi, különleges járványügyi helyzetben az ellátásszervezés és betegelosztás nem megyei szinten, hanem regionálisan történik. A kórházak gondosan felépített rendszer szerint, meghatározott sorrendben, a járvány dinamikájához igazodva lépnek be a covidos betegek ellátásába. Az emberi erőforrások miniszterének utasítása alapján intézményünket harmadhelyi felelős kórházzá jelölték ki.

– Ez alapján elkezdtük a felkészülést, a kórházban működő Operatív Koronavírus Testület pedig felállított egy menetrendet. A tavaszi első hullám alatt szerzett tapasztalatokat felhasználva alakítjuk át a kórházi betegutakat és szervezzük át az osztályok elhelyezését – mondta dr. Duray Gergő főigazgató. – Ennek első lépcsőjében a Krónikus Osztály betegeit áthelyeztük a főépületbe. A kiürült épület lett a Légúti Betegellátó Tömb (LBT), ami október 31-én kezdte működését. Az LBT vezetésével dr. Sahin-Tóth Gábor orvosigazgató-helyettest bíztam meg – fogalmazott dr. Duray Gergő, aki hozzátette, minden beteget ellát az Orosházi Kórház.

A Légúti Betegellátó Tömb épülete nem csatlakozik közvetlenül a kórház főépületéhez, így alkalmas a COVID betegek kezelésére, hisz elkülönítéssel lehet a leghatékonyabban meggátolni a vírus terjedését.
– Sajnos az ellátás során kórházunkban is találtunk koronavírussal fertőzött betegeket, őket áthelyezzük az LBT földszinti kórtermeibe, és a teszteredmények megérkezéséig ide kerülnek a fertőzés gyanús személyek is – ismertette az LBT-t vezető főorvos. Dr. Sahin-Tóth Gábor kiemelte, a kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára (SBO) érkező pozitív, illetve fertőzésgyanús betegeket is az új ellátóhelyre szállítják, amennyiben az elsődleges és másodlagos ellátóhelyek nem tudják őket átvenni. Emiatt is fontos és folyamatos a kapcsolat a térség kórházaival.

– Ha arra szükség lesz, a Légúti Betegellátó Tömb mindkét emeletén COVID gyanús és fertőzött betegeket fogunk ellátni, ahol vannak oxigenizálásra alkalmas, bekamerázott kórtermek, így könnyebben megfigyelhetők a betegek egy központi pulttól is. Emellett vannak öltöző-, pihenő-, tároló- és tárgyaló helyiségek is, amik a dolgozók rendelkezésére állnak – fogalmazott.

Dr. Sahin-Tóth Gábor kiemelte, a folyamatos betegellátás biztosítása érdekében a kórház megkereste a vele szerződésben álló hét rezidenst is. – Tiszteletre méltó a kollégák hozzáállása, akik egy rövid webes megbeszélést követően összeállították az LBT orvosi szolgálati beosztását és pótolták az SBO-n a karantén miatt keletkezett hiányokat. A munkatársaim az EMMI és kórházunk szakmai munkacsoportja által megalkotott protokollok mentén, szakorvosi felügyelet mellett dolgoznak – emelte ki a főorvos.

A szakdolgozóknál is megtörténtek az átcsoportosítások, így az ápolói oldalon is megoldott a betegek ellátása a kórházban. A szükséges védőfelszerelések megfelelő számban állnak rendelkezésre, ezek fogyását folyamatosan jelentjük, a pótlást a fenntartó biztosítja.

Az LBT-t a mindenkori központi utasítások és irányelvek szerint, kórházunk személyi és tárgyi feltételeit figyelembe véve igyekszünk működtetni és jelenleg az enyhe-, középsúlyos- és súlyos COVID betegek ellátását vállaljuk. Eközben a Központi Aneszteziológiai- és Intenzív Terápiás Osztály munkájának és helyének átszervezésével felkészülünk a kritikus állapotú koronavírusos betegek fogadására is. A költözést az egyéb kórképek miatt emelt szintű ellátást igénylő betegek kezelése mellett kell lebonyolítanunk.

A jelenlegi járványügyi helyzet igen komoly feladat elé állítja az Orosházi Kórház ellátó személyzetét, melynek megoldásában alapul vesszük azt a mérhetetlen mennyiségű szakmai anyagot, amit a járvánnyal kapcsolatban az érintett hazai és külföldi kórházak rendelkezésünkre bocsátanak mind az internetes, mind  személyes találkozásaink során. Emellett hatalmas segítség, hogy több kollégánk a kiskunhalasi járványkórházban is dolgozik, így az ott szerzett tapasztalataikat mi is felhasználjuk. 

Ennek ellenére számos nehézséggel és lehet, ismeretlennel állunk szemben. A kórházi dolgozók jelenleg is erejük felett teljesítenek, akiknek áldozatos munkáját ezúton is köszönjük. 

Mindenkitől türelmet és megértést kérünk, hogy a lehető legjobb ellátást tudjuk biztosítani a térség több mint 100 ezer lakosának.


Kövessen minket Facebookon!