Közegészségügyi vezető: elérhette csúcspontját a járványhullám Németországban

osztrák, fogyasztóvédelem, Szerbiában, Egyesült-Királyság, Anglia oltás, fertőzöttek, Németországban, hamis, koronavírus Lengyelországban Illusztráció: Pixabay

Minden jel arra utal, hogy nem erősödik tovább, hanem már tetőzik a koronavírus-járvány második hulláma Németországban – mondta a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője csütörtökön Berlinben.

Lothar Wieler online tájékoztatóján kiemelte, hogy az utóbbi két hét alatt megállt a napi esetszám gyors növekedése, ami azt jelzi, hogy hatásosak a hónap elején bevezetett járványlassító intézkedések. Trendfordulót még nem látni, egyelőre a hullám tetőzése olvasható ki az adatokból. Azonban “optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy egy hét múlva már csökkenő számokról beszélhetünk” – mondta az RKI vezetője.

hirdetés

Ugyanakkor a fertőződések száma igen magas szinten stabilizálódott – tette hozzá Ute Rexrodt, az intézet járványfigyelő munkacsoportjának vezetője, rámutatva, hogy míg október elején ezer és négyezer között volt a naponta regisztrált fertőzöttek száma, az utóbbi időszakban többször 22 ezer fölé emelkedett a napi esetszám. Szintén jellemző a fertőzésgyakoriság növekedése az idősek körében. Ez az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő terhek további növekedését vetíti előre. Ráadásul nem csak a leginkább veszélyeztetett csoportok tagjai közül kerülnek kórházba fertőzöttek. Az első, tavaszi hullám adatai alapján a kórházi kezelésre szorulók nagyjából egyharmadának nincs alapbetegsége – fejtette ki a szakember.

A súlyos esetek gyakoriságának növekedése a járvány halálos áldozatainak számát is megemeli. Így várhatóan a november 16-val kezdődött héten is ezer felett lesz majd a halálos áldozatok száma – tette hozzá. Kifejtette: további komoly veszély, hogy a SARS-CoV-2 enyhébb megbetegedés esetén is okozhat tartós egészségkárosodást, és ezekről a hosszú távú hatásokról még igen keveset tudni. Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 22 609 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust. Ez csaknem ezer esettel meghaladja az egy héttel korábban regisztrált 21 866-ot. Az új esetekkel együtt 855 916 igazolt fertőződést tartanak számon Németországban. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma 251-gyel emelkedett, 13 370-re.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) legutóbbi, szerdai összesítése szerint egy nap alatt 44-gyel nőtt, 3561-re. Nagyjából minden második beteg – 2024 ember – gépi lélegeztetésre szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 28 281 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 6225 ágy szabad.

MTI