Kormányinfó: Egyelőre maradnak a mostani védelmi intézkedések

védelmi Fotó: koronavirus.gov.hu

A jövő hétig nem változnak a jelenlegi védelmi korlátozások. A magyar egészségügy továbbra is képes ellátni a megnövekedett feladatát. Bőven vannak még szabad ágykapacitások, így minden rászoruló színvonalas ellátást kaphat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online Kormányinfón a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban.

Egyelőre maradnak a mostani védelmi intézkedések

Gulyás Gergely közölte: az elmúlt héten mérséklődött, konstansan 3000 és 5000 között volt az új esetszám. A csütörtöki kiugró adat pedig a hivatásrendek tömeges tesztelésének tudható be. Utóbbiak eredményeit a kormány a jövő héten értékeli ki, addig csak a jelenlegi intézkedéseket tartja fenn. Az egyes hivatásrendeknél, így a szociális dolgozóknál, az egészségügyieknél vagy a pedagógusoknál rögzített eredményeket a kormány várhatóan a hétvégén egységesen közli – tette hozzá.

hirdetés
Kézzel fogható közelségben a vakcina

Gulyás Gergely a vakcinával kapcsolatban úgy fogalmazott: az kézzel fogható közelségbe került, hiszen több kísérlet is a tesztelés utolsó fázisába jutott. A kormány célja továbbra is az, hogy mindenhonnan, ahonnan lehet, vakcinát kell szerezni – hangsúlyozta. Hozzátéve: Magyarországon csak olyan készítményt lehet majd használni, amelyet a magyar hatóság előzetesen ellenőrzött, jóváhagyott és nyilvántartásba vett. Hozzátette: ez igaz az Európai Unióból érkező oltásra épp úgy, mint az Egyesült Államokban, Izraelben, Kínában vagy Oroszországban fejlesztett szerre. Az oltás önkéntes és ingyenes lesz – erősítette meg.

A miniszter felidézte, a magyar kormány több mint 12 millió adag koronavírus-vakcinát kötött le az amerikai és európai fejlesztésűek közül. Továbbá tárgyal orosz, izraeli és kínai fejlesztőkkel is. Kínában a legelőrehaladottabb az engedélyeztetés folyamata. Míg a Pfizer azt közölte: bár előrehaladottak a tesztelések, de ha azok eredményesek lesznek, elsőként az Egyesült Államokba és nem Európába szállítanak. Ebben az esetben a lekötésnél kifizetett előleg felét visszaadják.

Gulyás Gergely szerint “ez is jól mutatja, hogy vakcinaügyben sem lehet szolidaritásra vagy kíméletre számítani”. Ahogyan tavasszal a lélegeztetőgép-vásárlás esetén is mindenki onnan szerzett, ahonnan tudott. A fejlesztő országok szerinte behozhatatlan előnyben vannak, és olyan helyzetbe hozzák a gyártókat, hogy először az adott ország kaphasson a vakcinából – mondta. Úgy összegzett: azt remélik, ha még néhány hétig sikerül kitartani, akkor a fény látszani fog az alagút végén, ezt pedig az oltóanyag jelenti.

Az Operatív Törzs és a kormány folyamatosan figyeli a járvány alakulását

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy karácsonyig várható-e a járvánnyal kapcsolatos szigorítás, megerősítette: a jelenlegi vírushelyzet ismeretében nincs szándéka a kormánynak a szigorításra, de folyamatosan figyelik a fertőzöttségi adatokat, és ha szükséges a kormány enyhíteni és szigorítani is készen áll. Arra a felvetésre, hogy a karácsonykor lehetnek-e nagyobb családi rendezvények, a miniszter kis türelmet kért és azt ígérte, hogy a kormány a karácsonyra vonatkozóan is világos szabályozást fog megalkotni.

Az iskolákról

Az iskolabezárásra vonatkozó kérdésre elmondta: jelenleg az iskolák négyötöde zavartalanul működik, 3-4 százalékukat kellett csak bezárni. Ezek az adatok azt támasztják alá, hogy helyes a kormánynak az iskolákkal kapcsolatos döntése – rögzítette.
Gulyás Gergely egy reakciójában jelezte: a kormány dolgozik a táppénz szabályainak változtatásán, hiszen indokolt, hogy a szülő otthon maradhasson karanténban lévő gyerekével, akárcsak az, hogy a pedagógusoknál azt vélelmezzék, munka közben betegedtek meg koronavírussal, ennek megfelelően pedig fel kell gyorsítani táppénzük – most két részletben történő – kifizetését.

Egy, a tanárok 100 százalékos táppénzére vonatkozó másik kérdésre válaszolva kifejtette: mindenki automatikusan megkapja a 60 százalékos táppénzt. További 40 százalékkal kapcsolatban pedig egy törvényekben rögzített eljárást folytatnak a megbetegedés munkahelyi voltának vizsgálatáról. Egyetértett azzal, hogy ezt az eljárást egyszerűsíteni és gyorsítani kell, és azt kell vélelmezni egy iskolában dolgozó pedagógus esetén, hogy a fertőzést az iskolában kapta meg, így a táppénz 100 százalékát gyorsan és nem kettő, hanem egy eljárás eredményeként kell biztosítani.

Ismét működik az idősek védett vásárlási idősávja

A vásárlási idősáv bevezetése kapcsán azt hangsúlyozta a miniszter: a rendelkezésre álló adatok, például az elhunytak 75 év feletti átlagéletkora alapján ez a vírus az idősekre és a krónikus betegségben szenvedőkre jelent elsősorban veszélyt. Ezért őket védeni kell. Hozzátette: másoknak ez jelenthet ugyan nehézséget, ennek minimalizálásáért tette a kormány korábbra a szombati sávot.

Létrejön az Országos Kórházi Főigazgatóság

Az egészségügy átalakításáról elmondta: a jelenlegi járványhelyzet egyértelműen megmutatta, hogy világos irányítási rendben működő, szervezettebb egészségügyi ellátásra van szükség, ezért hozták létre az Országos Kórházi Főigazgatóságot. Ez nem jelent kórházbezárásokat – jegyezte meg. Szerinte ez az intézmény a megyei kórházakkal és a klinikákkal összefogva képes lesz az egészségügy szervezettebb, hatékonyabb irányítására.

A tárcavezető kérdésre válaszolva közölte azt is: Pintér Sándor belügyminiszter az operatív törzs vezetőjeként irányítja a kórházfenntartó szervezetet. Hozzátette: az egészségügyi átalakítás legfontosabb célja, hogy amikor száz éve nem látott vírusfertőzés terjedésével néz szembe az ország, akkor hatékony rendszerben tudjanak védekezni, és ezt a rendszert ma az operatív törzs irányítja. Nagy eredményként beszélt az egészségügyi jogállási törvény elfogadásáról is.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arra a kérdésre, hogy mit tesz a kormány a járvány közvetett egészségügyi hatásainak – a megnövekedett alkoholfogyasztásnak és a mentális betegségeknek – a mérséklése érdekében, azt mondta: ma 500 önkéntessel 22 lelki elsősegélyszolgálat működik Magyarországon. Ezek az ország bármely részéről elérhetőek. Áprilisban pedig egy újabb ingyenesen hívható telefonvonalat tett elérhetővé a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgáltatók Szövetsége. Ez a szervezetet több minisztérium keresztül támogatja a kormány.

Hangsúlyozta: a stabil élethelyzet nagyban hozzá tud járulni ahhoz, hogy ezek a veszélyek elkerüljék az emberek életét. Így minden olyan lépés, amelyet kormány a munkahelyek megtartása érdekében tesz, segíti ennek a helyzetnek a feloldását. Kiemelte azt is: nem csak a kormány és a civil szervezet tehet nagyon sokat a mentális egészség megőrzéséért, hanem mi magunk is, ezért arra kért mindenkit, hogy ebben a nehéz időszakban, főként karácsony felé közeledve, figyeljünk arra, hogy a körülöttünk lévőnek – szomszédoknak, barátoknak, munkatársaknak – nincs-e szüksége egy telefonhívásra, hogy azt érezzék nincsenek egyedül – írja a koronavirus.gov.hu.

hirdetés