Így éltük meg a földrengést Békésben

panel, földrengés Fotó: Körös Hírcentrum

Az ország szinte egész területén érezni lehetett, ahogy megmozdul alattunk a föld kedden kora délután. Békés megyei hírportál lévén, Békés megyeieket kértünk meg arra, hogy mondják el tapasztalataikat.

Marcsi, aki kérte, hogy így említsük, újkígyósi otthonában éppen főzött, amikor elkezdtek lepotyogni a fáról a díszek. „Mivel műanyag díszek, kopogni kezdtek ahogy a padlóra értek. A lábam meg mintha remegett volna. De pár másodperc volt az egész” – mondta.

Petrovszki Anna Békéscsabáról, azt írta: „azt hittem rosszul vagyok és azért szédülök. Aztán láttuk a fenyőfa csúcsdíszét kilengeni. A szekrény tetején mozogtak a virágok, imbolyogva tudtunk menni. Az erkélyre kiállva láttuk, ahogy jobbra-balra minimálisan kileng a tömbház” – mindezt a 9. emeleten élték meg.

Török Krisztinát Gyulán a 10. emeleten érte a rengés. „Párommal itthon voltunk mindketten. Arra lettem figyelmes, hogy mozog a fotel amiben ültem! Felálltam hátha én vagyok rosszul, de láttam, hogy az állólámpa is mozgott. Visszaültem, újra mozgott a fotel, meg én is! Akkor szétnéztem, fenyőfán a díszek, szárítón a ruha szintén mozgott! Átmentem a páromhoz, ő az ágyon feküdt, mondtam, hogy mozog a lakás, és visszaigazolta, hogy ő is érezte az ágyat mozogni, de először szintén azt hitte, hogy ő van rosszul!” Krisztina hozzátette, a 10. emeleten laknak és körülbelül 10 másodpercig tartott az egész.

Judit Békéscsabán, egy panellakás 8. emeletén érezte meg a földmozgást. Mint írta: szédülő érzést tapasztalt, mozgott az asztal, a szék. A víz is megmozdult a pohárban.

Gácsi István Gyulán egy kertes házban észlelte a földrengést. „Mozgott a csillár meg a vitrinbe a poharak megkoccantak. Körülbelül 20 másodpercig tartott” – mondta.

A Facebookon többen hasonlóan számolnak be az eseményekről. Vannak, akik fejfájásra, szédülésre, enyhe rosszullétre panaszkodnak a rengést követően. Többen megemlítik háziállatukat is, mondván: mintha megéreztek volna valamit, a rengés előtt nyugtalanná váltak.

A földrengés 2020. december 29-én 12 óra 19 perckor keletkezett Horvátországban, mintegy 5 kilométeres mélységben, amely 6,4-es erősségű volt. A rengés epicentruma Zágrábtól körülbelül 42 kilométerre délkeletre, a magyar országhatártól közelítőleg 100 kilométerre volt. Az Index azt írja: a 6,0 és 6,9 erősségi szint közé eső rengések az epicentrumtól 50-80 kilométeres távolságban már okozhatnak károkat az erős alappal bíró épületekben is.

A lap felidézi: a legpusztítóbb földrengés 1763. június 28-án rázta meg Magyarországot Komáromnál, a Richter-skála szerint 6,3-as erősséggel. A rengésnek 63 halálos áldozata volt és több mint 120-an megsérültek. Számtalan templom és mintegy 280 épület semmisült meg teljesen, több száz épület rogyott össze. Hét évvel később újabb súlyos földrengés rázta meg Komáromot, több száz épület vált lakhatatlanná.

 

Ez is érdekelheti:


Kövessen minket Facebookon!