Rengett a föld Békés megyében!

rendkívüli, fertőzöttek

Rengett a föld kedden kora délután Békés megyében. Mint később kiderült, országszerte tapasztalható volt a jelenség.

A beszámolók szerint megmozdult a föld 12 óra 20 perc körül Békéscsabán, Gyulán, Dobozon és több környező településen. Facebook csoportokban többen azt írják, a csillárok kimozdultak, a fenyőfák, berendezési tárgyak imbolyogtak a rengés következtében. A földmozgást szerkesztőségünk is érzékelte, emellett több jelzést kaptunk olvasóinktól, volt aki hányingerre, szédülésre panaszkodott a rengést követően.

Süle Bálint szeizmológus a Körös Hírcentrum megkeresésére elmondta: tegnap Horvátországban Zágrábtól délre kb. 54 km-re Petrinja közelében 5,4 -es erősségű földrengést mértek a Richter-féle skálán. A mai napon ugyan ezen a környéken 6,3-as értéket mértek. A rengés érezhető, akár több 100 kilométeres távolságban is, így fordulhatott elő, hogy Magyarország területén, az észak-keleti régió kivételével mindenhol érezték.


Ha rögzítették a földrengést, küldje el nekünk Facebookon, vagy a kapcsolat@koroshircentrum.hu címre!


Időközben a katasztrófavédelem is beszámolt az eseményről, mint írják: A CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint 2020. december 29-én 12 óra 19 perckor 6,3-es magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban, mintegy 5 kilométeres mélységben. A rengés epicentruma Zágrábtól körülbelül 42 kilométerre délkeletre, a magyar országhatártól közelítőleg 100 kilométerre volt. A fő rengés után várhatók utórengések, amelyek között erősek is lehetnek. A földrengést Magyarország nagy területén is érezte a lakosság.

Frissítés 2020.12.29. 13.10: a katasztrófavédelem úgy tájékoztatott, a földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat. Sérülésről nem érkezett bejelentés.

Frissítés 2020.12.29. 13.19: Az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook oldalán is közzétette a rengés adatait. A poszt alatt az ország különböző részeiből érkeznek a beszámolók. Sokan hányingerre, szédülésre panaszkodnak.

Frissítés 2020.12.29. 13.46: Várszegi György, a katasztrófavédelem megbízott sajtóügyeletese megkeresésünkre elmondta: Békés megyében nem érkezett bejelentés, nem történt káresemény.

Frissítés 2020.12.29. 16.20: Kapcsolódó cikkünkben megkértünk néhány Békés megyében élőt, mesélje el, mit tapasztaltak a rengés idején.


Kövessen minket Facebookon!