Elkezdődött a 2021-es Dakar rali

Dakar 2021, Rali, Szalay, sport, autósport Fotó: Opel Dakar Team

Tizenegy kilométeres bemelegítő szakasszal kezdődött a 2021-es Dakar rali, amely a vasárnapi rajtsorrendet volt hivatott eldönteni. Az 54. helyen rajtoló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a mély, kijárt nyomban az 51. helyen végzett, innen várja a folytatást.

„Nagyon vártam már a prológot, egy kicsit izgatott is voltam előtte. Úgy terveztem, hogy óvatosan megyek majd végig ezen a pályán, de a rajt után elkapott a versenyláz, úgyhogy ráálltam a gázra – vallotta be Szalay Balázs, akinek ez a 15. Dakar ralija. – Elég rosszul érintett, hogy utolért a mögöttem induló, még akkor is, ha Robby Gordon régi autóját vezette és egy szaúdi versenyző volt, aki nyilván úgy ismeri a helyszínt, mint a tenyerét. Félrehúzódtam, hogy elmehessen, utána pedig a porában autóztunk a célig, úgyhogy sokszor kellett lassítani. Ennek ellenére nagyon élveztem a napot, az Opel Grandland X remekül működött, az igazi küzdelem pedig csak holnap kezdődik.”

Bunkoczi László bevallotta, nem igazán kedveli a prológokat, mert azokon nyerni nem lehet, veszíteni viszont annál többet, főleg, hogy az első szakasz előtt nem is igazán számít, hogy hányadik helyen rajtolnak.

„Nagyon örülök, hogy túl vagyunk a prológon, jobb lett volna előrébb végezni, de mire elrajtoltunk, a mély nyomban már csak nagy kockázatvállalás árán lett volna esélyünk rá – mondta Bunkoczi. – Nem gondolom, hogy ezen bármi is múlt, nagyon sok van még hátra a versenyből, és ezen most semmi sem múlt. Holnap már egy 277 kilométeres szakasz vár ránk, ami majd jobban megmutatja, hol a helyünk a mezőnyben.”

A prológ után este még sor került az ünnepélyes rajtceremóniára, amelyet ezúttal a dzsiddai tábor területén tartottak meg nézők nélkül, ám nagyon látványos volt, és világszerte nagyon sokan láthatták a televíziók képernyőjén keresztül.

43. DAKAR RALI
Prológ. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) és Brian Baragwanath, Taye Perry (dél-afrikai, Century) 5:48, 3. Al-Radzsi, Von Zitzewitz (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 8 másodperc hátrány, …51. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Grandland X) 1:38 p h.

Motorosok: 1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 6:01, 2. Barreda (spanyol, Honda) 6 mp h., 3. Sanders (ausztrál, KTM) 13 mp h., …33. Gyenes (romániai, KTM) 1:03 p h., …82. Saghmeister (szerbiai, KTM) 3:36 p h.

Kamionosok: 1. Sziarhej Vjazovics, Pavel Haranyin, Anton Zaparoscsanka  (fehérorosz, MAZ) 6:38, 2. Visnyeuszki, Novikau, Szacsuk (fehérorosz, MAZ) 1 mp h., 3. Macik, Tomasek, Svanda (cseh, Iveco) 3 mp h., …29. Darázsi, Pacquelet, Thalgott (magyar, francia, francia, MAN) 2:42 p h., …44. Fazekas, Horn, Csákány (magyar, Scania) 11:40 p h.


Kövessen minket Facebookon!